Szakértő: középutas Juncker-beszéd

0
942

Visszafogott, középutas beszédet mondott az Európai Bizottság elnöke, akinek elsődleges célja az, hogy előre lendítse az európai integrációt – mondta a fuhu.hu-nak a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Nagy Sándor Gyula szerint a legtöbb vita valószínűleg továbbra is a migráció körül várható. Legérdekesebb az euro- és schengeni zóna integrációjának lehetősége.

Egyik kezével adott, a másikkal nem vett el semmit, középutas, visszafogott értékelő és terveket vázoló beszédet mondott Jean-Claude Juncker – adott gyorsértékelést Nagy Sándor Gyula a fuhu.hu-nak. Úgy látja, hogy a bizottsági elnök az európai integrációt akarja előrelendíteni ott, ahol problémát lát.

A kutató szerint a magyar kormány számára fontos pozitívum, hogy visszaköszöntek számára fontos érvek, például a rosszabb minőségű áruk forgalmazásának tilalma Kelet-Európában, vagy az előrelépés a védelmi unióban – tehát mégis tudunk hatni az Európai Bizottságra.

Egyebekben kevésbé a magyar kormány számára is

valószínűleg a legtöbb vitát a migrációval kapcsolatos tervek fogják kiváltani.

A kutató szerint a folyamat valószínűleg a kötelező betelepítési kvóta felé fog tartani, bár Juncker erről nem beszélt, csak arról, hogy akinek nincs menekültstátusza, az mehet haza.

Nagy Sándor Gyula szerint a legérdekesebb az volt a tervekben, amely a kétsebességes Európa helyett azt célozza, hogy belátható időn belül

mindenki legyen eurózóna- és Schengen-tag.

Eszerint a szerződésben felmentés kapott Dánia (és az éppen kilépő Nagy-Britannia) kivételével minden tag számára kötelező lenne az euró átvétele, és Romániát, Bulgáriát, valamit Horvátországot is rábírják a schengeni feltételek teljesítésére, hogy náluk húzódhasson az EU külső határa.

A magyar kutató szerint azért meg kell várni, milyen részletszabályokat fognak kidolgozni. Ugyanez vonatkozik a közös pénzügyminiszter hatáskörével kapcsolatban is, sok a nyitott kérdés Juncker beszéde után. Nagy Sándor Gyula fontos elképzelésnek gondolja a közös munkaerőpiaci felügyelet létrehozását.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .