Segített a BKK-nak, lecsukták

0
607
Illusztráció Fotó: Flickr / Philip Klug

Bevitték a rendőrök azt a 18 éves fiút, aki súlyos hibát fedezett fel a BKK elektronikus jegyrendszerében, majd jelezte ezt a cégnek.

A 24.hu értesülése szerint éjjel lakásából vitték el a rendőrök azt a 18 éves fiút, aki

50 forintért vett e-bérletet a BKK új elektronikus jegyértékesítési rendszerében általa talált biztonsági rést felfedezve.

A rendőrség megerősítette a 24.hu-nak, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a fiút információs rendszer vagy adat megsértése vétsége elkövetésének gyanúja miatt. A 18 éves fiatalember – aki szabadlábon védekezhet – a nemrégiben útjára bocsátott online jegyértékesítési rendszerben talált biztonsági rést, amelynek kihasználásával 50 forintért vásárolt bérletet. Ezután

a hibát azonnal jelezte a Budapesti Közlekedési Központnak.

A BKK nem köszönte meg neki, hanem internetes támadásnak minősítette a történteket. A 24.hu úgy tudja, hogy éjjel lakásáról állították elő a fiút.

Facebook-bejegyzésében a srác azt írta a „bérletvásárlás” után, hogy nem Budapesten él,

soha nem használta a BKV járműveit, és a bérlettel se kezdett semmit.

Mint írta, csupán fel akarta hívni a BKK figyelmét egy amatőr hibára az e-jegyes applikációban. Szerinte komolytalan azt feltételezni, hogy úgy követ el ilyen bűncselekményt, hogy azonnal szól az illetékeseknek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .