Róháni Trumpra utalva: Irán senkitől sem tűri el, hogy fenyegessék

0
760

Az iráni köztársasági elnök szerint „nagy kár lenne”, ha a megállapodás füstbe menne „a világpolitika újoncai” miatt.

Irán senkitől sem tűri el, hogy fenyegessék – jelentette ki szerdán az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában felszólalva az iszlám köztársaság elnöke.

Haszán Róháni hozzátette, hatástalan a megfélemlítés velük szemben.

A nagyhatalmakkal kötött nukleáris megállapodásról szólva kijelentette, Irán nem fogja megszegni, de határozott választ ad arra, ha az egyezmény más részesei így cselekednek. Mint mondta, „nagy kár lenne”, ha a megállapodás füstbe menne „a világpolitika újoncai” miatt. Szerinte

az új amerikai kormányzat aláássa a hitelességét és a beléje vetett bizalmat azzal, hogy nem tartja be nemzetközi kötelezettségeit.

Haszan Róháni hangoztatta, hogy a regionális és a globális válságokat csak párbeszéd és tárgyalások útján lehet rendezni. Irán ezért erősíteni akarja kapcsolatait szomszédjaival és az összes baráti országgal. Kiemelte, hogy hazája védelmi képességei, beleértve a rakétákat is, kizárólag az elrettentést és a regionális béke és stabilitás fenntartását célozzák.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .