Rétvári több pénz ígért az oktatásba

0
1277

A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján megemelt béreiket, és jövőre 117 milliárddal többet fordítanak oktatásra – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence arról beszélt, hogy öt év alatt az életpálya modellnek köszönhetően 50 százalékkal nőttek a pedagógusok keresetei. Ez jóval magasabb, mint a GDP emelkedése és az átlagfizetések  növekedése – mondta a parlamenti államtitkár, hozzátéve, hogy 350 milliárdot fordítottak az életpálya megvalósítására.

Az emelésnek köszönhetően míg egy pályakezdő négy éve 130 ezer forintot keresett, most 203 ezer forinttal számolhat. Egy húsz éve a pályán lévő, főiskolai végzettségű óvónő bére 149 ezer forintról 301 ezerre nőtt, míg egy szintén húsz éve dolgozó, egyetemi végzettségű pedagógus a 172 900 forint helyett 334 950 forinttal számolhat – mondott néhány példát a növekedésre.

Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy míg pár éve mintegy 10 ezren készültek pedagógusnak, a jelentkezők száma mostanra elérte a 13 ezret, és

a korábbi 6500-ról 10 ezerre nőtt a felvettek száma. 

Rétvári Bence kiemelte, hogy az emelés érinti az óvónőket, óvodapedagógusokat, logopédusokat, a fejlesztő pedagógusokat, felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket és a gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbe fogadási tanácsadókat is. Azok a pedagógusok, akik a minősítési eljáráson részt vettek, további 30-35 ezer forintos emeléssel számolhattak – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy jövőre 117 milliárddal többet fordítanak a költségvetésben az oktatásban, mint idén.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .