Rasszista beszólás, szétrúgott ajtó az Újpest-Videoton meccs után

0
965

Botrányos jelenetek zajlottak szombaton az Újpest-Videoton mérkőzés után az öltözőfolyosón. A mérkőzés egyébként 2-2-es döntetlennel végződött. A vendég fehérvári csapat már két góllal vezetett, onnan tudtak egyenlíteni, és kis híján a győzelmet is megszerezni a lilák.

Az eredmény alakulásából mér sejthető, hogy feszült hangulatú volt a mérkőzést, majd ezt követően, ahogyan a Videoton közleménye fogalmaz, a hazaiak egyik játékosa megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben”.

A meg nem nevezett újpesti játékos Bojan Sankovic volt, a létesítményben okozott kár pedig azt jelenti, hogy a fehérvári Henty szétrúgta az egyik ajtót.

Kovács Zoltán sportigazgató a helyszínen szóban elnézést kért, és közölte, hogy az okozott kárt megfizetik.

„Bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget a mai mérkőzésen történtekért, és a jövőben nem fordulnak elő hasonló esetek a magyar futballpályákon” – írták a fehérváriak. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a magyar szövetség (MLSZ) az esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja majd.

A hangosbemondó egyébként a mérkőzés közben figyelmeztette a hazai szurkolókat, akik közül többen is rasszista megnyilvánulásokkal sértegették a vendégek színes bőrű játékosait. Solymosi Péter játékvezető végül nem függesztette fel a találkozót, amely a körülményekhez képest rendben befejeződött és 2-2-es döntetlennel zárult.

A magyar futballpályákon nem ritkák a rasszista megnyilvánulások, főként a fekete-bőr játékosokat kezdi ki a közönség. Ami egyébként nem csak vérlázító, és vállalhatatlan, de sok más mellett azért is érthetetlen, mert alig van olyan élvonalbeli klub Magyarországon, amelyik ne foglalkoztatna színes bőrű idegenlégiós játékost. Azok a szurkolók akik az ellenfél „feketéit” rasszista beszólásokkal sértegetik, valójában a saját „feketéiknek” is beszólnak ezzel.

Az MLSZ már többször kifejezte ki rosszallását az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokkal kapcsolatban, ám a pénzbüntetésen kívül, amely a jelek szerint nem igazán bír visszatartó erővel,  nemigen történt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .