Prostitúcióra biztatják a fiatal menekülteket Németországban

0
847

„Akarsz harminc eurót keresni? Egy nőt kell megdugni ennyiért, de lehet az 40 euró is” – ezt mondogatják a biztonsági őrök a menekültszállásokon Németországban.

A ZDF riportfilmje szerint néhány biztonsági őr a strici szerepet is felvállalja a kiszolgáltatott fiatal menekült futtatására.

Mindkét nemből toboroznak prostituáltakat.

Főként olyanokat céloznak meg, akiknek a menedékkérelmét a hatóságok elutasították, vagyis teljesen bizonytalan a jogi helyzetük Németországban.

Az ENSZ már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatal menedékkérők nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a befogadó országokban, különösen akkor, ha egyedül vannak és nincsen pénzük.

Németországba több mint egymillió menedékkérő érkezett 2015-ben. Jelentős részük nem kapott menedékjogot, mert nem tudta bizonyítani, hogy azért jött el otthonról, mert ott üldözték. Nagy részük gazdagsági okból vágott neki az útnak, nem akar hazatérni a szegénységbe. Őket szervezik be a biztonsági őrök a prostitúciós hálózatokba.

Gyakran egészen fiatalok is vannak közöttük.

Minél fiatalabb, annál jobb árat kapunk érte – mondta egy biztonsági őr a ZDF-nek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .