Oscarra jelölték a Testről és lélekrőlt – FRISSÍTVE

0
1028
(MTI/EPA/Paul Buck)

Kedden kora reggel bejelentették Los Angelesben az Oscar-jelöléseket. A legjobb idegennyelvű film kategóriájában a Saul fia 2016-os sikere után ismét van magyar jelölt: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. A legtöbb, tizenhárom jelölést Guillermo del Toro, A víz érintése című alkotása kapta.

Korábban a film egyik producere, Mécs Mónika a FüHü-nek arról beszélt, hogy bármi megtörténhet a Testről és lélekről-lel az Golden Globe- és az Oscar-versenyben, hiszen elég későn kezdtek hozzá a film kampányához. A magyar filmet végül nem jelölték Golden Globe-ra, amit az Oscar előszobájaként is emlegetnek. De az amerikai Filmakadémia szavazói máshogy döntöttek, mint a Golden Globe-ról döntő hollywoodi külföldi újságírók, így izgulhatunk Enyedi Ildikó filmjéért a 90. Oscar-gálán, amelyet március 4-én rendeznek meg.

A legjobb idegennyelvű film kategóriájában a Testről és lélekről mellett a nagy riválisnak tartott svéd nevezés, A négyzet, az orosz Szeretet nélkül című filmdráma, a chilei A Fantastic Woman és a libanoni The Insult kapott még jelölést.

Fontos megjegyezni, hogy

az öt film közül a Testről és lélekről az egyetlen, amelynek női rendezője van.

Nagy meglepetés egyébként nem volt a jelölésekben: a legjobb film Oscar-díjáért a Szólítsd a neveden, A legsötétebb óra, a Fantomszál, a Dunkirk, a Tűnj el!, a Lady Bird, A víz érintése, A Pentagon titkai és a Három óriásplakát Ebbing határában van versenyben.

A víz érintése című filmet összesen tizenháromszor jelölték. Kapott jelölést a rendező, Guillermo del Toro, de többek között három színészi kategóriában is versenyben van a film az Oscarért: Sally Hawkins a legjobb női főszereplő, Octavia Spencer a legjobb női mellékszereplő, Richard Jenkins pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjáért.

A Lady Bird rendezője, Greta Gerwig is kapott jelölést, ezzel az ötödik női alkotó lett, akinek ez valaha sikerült. De nemcsak ez a kategória az egyetlen, ami fontos áttörést hozott a jelölések tekintetében a női filmeseknek: a Mudbound operatőre, Rachel Morrison lett az első nő, aki versenyezhet az Oscarért – írja a Hollywood Reporter.

A jelöléseket Tiffany Haddish és Andy Serkis jelentette be – utóbbi, az új Majmok bolygója-filmek sztárja és a Gyűrűk Ura Gollamja volt az, aki a legjobb idegennyelvű film kategóriáját ismertette.

Legutóbb tavaly kapott magyar alkotás Oscart: Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje, 2016-ban pedig Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte meg azt a kategóriát, amelyben most a Testről és lélekről is versenyez.

Fantasztikus eredmény a Testről és lélekről Oscar-jelölése, de a film már így is számos rangos díjat nyert el: 2017-ben, a Berlinalén mutatták be, ahol megkapta a fesztivál fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd – első magyar filmként és első nőként – Enyedi Ildikó kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját, Herbai Mátét, a film operatőrét pedig a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki fődíjjal. Legutóbb pedig az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről főszerepében nyújtott alakításáért Borbély Alexandrát a legjobb színésznőnek választották. A nézőszámok alapján is 2017 egyik legsikeresebb magyar filmjéről van szó: december 31-ig több mint 91 ezren látták a hazai mozikban, a múlt héten pedig már a százezres nézőszámot is átlépte Enyedi Ildikó különleges szerelmesfilmje.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .