Orbán szerint Európa a 24. órában van

0
759

„Ha engedjük”, hogy Európa lelki, gazdasági, politikai, katonai ereje csökkenjen, ha folytatódik a demográfiai hanyatlás, és fokozódik a migrációs nyomás, akkor Európa el fog tűnni”– erről beszélt Orbán Viktor Pécsett.

A miniszterelnök a magyar felsőoktatás napján, a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen. Hozzátette: ha ez megtörténik, akkor a mai fiatalok egy másik, „ma még ismeretlen világban” fognak élni.Az Orbán Viktor honlapján található tudósításból kiderül, hogy a kormányfő méltatta az oktatás, a felsőoktatás helyzetét, de részletesen inkább Európával foglalkozott.

Európa a huszonnegyedik órában van –

jelentette ki, majd hozzátette: megjelentek azon szellemi-politikai irányzatok és vezetők, akiknek „új próféciája” szerint „már felesleges ellenállni”. Ám Orbán szerint a magyar jövőt azok a bátor fiatalok jelentik, akik mernek az árral szemben evezni, a családot, a közösséget és a nemzetet választják a multikulturalizmussal és „a mindent egynemű masszába gyúró politikai irányzatokkal” szemben.

Orbán Viktor szavai szerint a kontinens jövőjét azon közép-európai országok jelentik, amelyek

„nem lettek se németté, se törökké, és akiket még a mindent elnyelni akaró szovjet bendő sem tudott megemészteni”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .