Orbán agyagba döngölésével ünnepel Simicska a G-nap harmadik évfordulóján?

0
2705

Érdekes fejtegetéssel állt elő a kormányhoz közeli Magyar Idők. Ezek szerint Simicska Lajos, Orbán egykori barátja és harcostársa a G-nap harmadik évfordulójára időzítve, azaz 2018. február 6-án, újabb, minden eddiginél hevesebb támadást indít Orbán Viktor ellen.

Mint írták,  „Ki tudja, milyen aljas lejárató történeteket tákol össze a dölyfös sértettségtől eltorzult lelkület valamikori barátjáról. Állítólag kettőt is. Az oligarcha talpnyalói legalábbis ezzel próbálják vigasztalni az egyre inkább elbizonytalanodó, megkeseredett munkatársakat a médiabirodalmon belül, ettől várják a G-nap harmadik évfordulóján a nagy februári földcsuszamlást a politikában.”

A mindig jól értesült lap szerint egyfelől Orbán állítólagos svájci bankszámláiról lehet szó.

A másik ügyről viszont nem írnak semmit. Pedig, nem kizárt, hogy sejtik, miről lehet szó.

A Magyar Idők ugyanis bizonyos szempontból mindenki másnál szerencsésebb helyzetben van, mivel hozzájuk időnként beesik a postaládába egy-egy levél, amely értékes, nem ritkán bizalmas információkat tartalmaz.

S miután – másokkal ellentétben – velük szóba állnak a kormányzópártok politikusai, megkérdezhették volna Orbán Viktortól, vagy a környezetében lévő személyektől, hogy milyen ügyről lehet szó, amelyek Simicska Lajos kezében adu ászként szerepelhetnek. Lehet, meg is kérdezték, és nem kizárt, hogy tudnak is valamit arról, hogy – már amennyiben igaz a teória – Simicska Lajos mivel készül februárban, hogy agyagba döngölje egykori barátját és harcostársát.

Persze, az sem kizárt, hogy a Magyar Idők nem kérdezett meg erről senkit. Ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy ők is csak találgatnak. Van miről találgatni amúgy, és

Orbánnak van mitől tartania, ha meghallja a Simicska nevet.

Simicska és Orbán évtizedekig elválaszthatatlan barátok voltak, kollégiumi szobatársak, s nem utolsósorban üzlettársak. Mindent tudnak egymásról – amit esetleg nem, azt nem is érdemes tudni a másikról. Simicska sok más mellett azt is tudhatja, mi van a mögött, hogy 2001. szeptember 10-én Orbán a nemzetbiztonsági kabinet jelenlévő tagjainak nem kis megdöbbenésére bejelentette: mégsem az amerikai F 16-osokat, hanem a svéd Gripeneket vásárolja meg a magyar honvédség. Az ügyet azóta is titkok és találgatások övezik. Hogy mi az igazság, ki járt jól, kinek a zsebe tömődött tele ezzel az üzlettel, azt csak néhány beavatott tudhatja.

Simicska Lajos nagyon nagy valószínűséggel a beavatottak között van.

Orbán tudja, hogy Simicska sok mindent tud róla, miközben ő is sok mindent tud Simicskáról,

már csak azért is, mert az említett urak legtöbb üzletüket közösen ütötték nyélbe. Ebből a szempontból tehát patthelyzet van. Sokan ennek is tudják be, hogy Simicska eddig még nem robbantott, nem dobta le Orbánra az „atombombát.” Ha megtenné, magát is megsemmisítené.

Ne feledjük: az Orbán-rendszert Simicska Lajos találta ki. Más kérdés, és az ő szempontjából kellemetlen fejlemény, hogy egykori „találmányát” – melynek lényege a közpénzek magánpénzekké átlényegítése – Orbán mostanában éppen ellene működteti.

Mindez nem zárja ki, hogy Orbánék tartanak 2018. február 6-tól, a G-nap 3. évfordulójától. Simicska ugyan csöndben van, és csak nagyon ritkán nyilvánul meg – legutóbb akkor, amikor Veszprémben a saját plakáthelyeit firkálta teli Orbánra nem éppen hízelgő kifejezésekkel –ám ez a látszólagos nyugalom minden másnál idegesítőbb lehet Orbán számára.

Olyan ez, mint a klasszikus Hitchcock-filmekben, ahol akkor a legnagyobb a feszültség, amikor éppen nem történik semmi. Nem fúj a szél, nem háborog a tenger, de mindenki tudja, hogy hamarosan történni fog valami. Hogy mi, azt nem lehet tudni, és éppen azért, mert kiszámíthatatlan, hogy honnan jöhet a támadás, félelmetes minden.

2018. február 6-án sok minden kiderül. Még az sem kizárt, hogy nem történik semmi, és minden megy tovább, úgy, mint eddig.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .