Ismerje meg az új amerikai nagykövetet!

0
757

Az AllGov amerikai portál bemutatja David B. Cornsteint, akit Donald Trump február 13-án magyarországi nagykövetnek jelölt.

A portál, amely a kormány alá rendelt több mint 300 főhatóság és ügynökség „többnyire sajtó radarja alatt maradó” tevékenységét mutatja be, úgy látja:

Trump és Cornstein között sok a közös vonás.

Mindketten New York-iak, mindkettőnek Palm Beachben van nyaralója, mindketten nagyon gazdagok, és mindketten pénzvesztéssel járó szerencsejáték-vállalkozásokat is működtetnek. Cornstein 1938-ban született: édesapja a szőnyegbizniszben volt, édesanyja, Fanni – akinek a szülei Magyarországról vándoroltak ki – tanítónő volt.

A New York-i Egyetemen szerzett kereskedelmi diplomát, és tartalékos szakács volt a hadseregben. Még a szakdolgozatát írta, amikor lehetősége nyílt belépni egy ékszerész-vállalatba, amely egy áruházban tartott fenn fiókot. A vállalkozás sikeres lett, és Cornstein sok áruházra kiterjesztette azt. 1986-ban 217 millió dollárért felvásárolt egy hasonló, de nagyobb vállalatot. A cég csak nőtt, 1990-ben megjelent Európában is, Majd Cornstein 1999-ben kivonult a cégből.

1991-ben azt fontolgatta, hogy ajánlatot tesz a New York Daily News című lap megvásárlására, és indulni szándékozott a New York-i polgármesteri tisztségért, e lehetőséggel 1994-ben is foglalkozott. Végül 2001-ben lett (ön)jelölt New York Állam számvevőszékének élére. Az első problémába akkor ütközött, amikor a jelöltsége bejelentése alkalmából rendezett pénzgyűjtő eseményre Rudolf Giuliani akkori polgármestert hirdette meg az estély tiszteletbeli elnökének – noha nem rendelkezett Giuliani előzetes hozzájárulásával. Ám

a legtöbb republikánus más jelöltet támogatott,

és így Cornstein kiesett.

George Pataki kormányzó viszont nyomban rábízta a New York állami olimpiai bizottság elnöki tisztségét: a testület akkoriban a 2012-es játékokra szóló pályázatot készítette elő, de a rendezés jogát London nyerte el. Cornstein kétféle módon is benne volt a lóversenyzésben: 1994-től tagja, majd később elnöke volt az állam fogadási bizottságának, innen 2009-ben váltották le, amikor a bizottság súlyos anyagi helyzetbe került. Emellett több versenylova is szerzett helyezéseket versenyeken.

1999-ben megtették a TeleHubLink elnevezésű telemarketing cég elnökének, ami azonban 2001 tavaszán némi bajba került, mert az New York-i ügyészség kifogásolta az ott érvényben lévő fogyasztóvédelmi előírásokat. Öt évvel később azonban Cornstein anyagilag támogatta az illető ügyész újraválasztási kampányát. így a dolog lekerült a napirendről. A TeleHub-ügy nem akadályozta meg, hogy Cornsteit 2011-ben kinevezzék a Battery Park Városi Hatóság igazgató tanácsi tagjának, és e tisztségében még abban az évben meg is erősítették. 2006-ban megválasztották az Ékszerészek Biztonsági Szövetsége elnökének.

Az utóbbi időben Cornstein egy Circa elnevezésű,

értékes használt ékszerek felvásárlásával foglalkozó cég elnöke

lett, és egyben egy magánvagyonokat menedzselő cégnek az elnöke is: mintegy 1250 család egyenként 1,6 millió dollárját kezeli. Cornsteinnak és feleségének, Sheilának egy fia van, Marc, aki sportmenedzser.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .