Nyolcadik utas: a korrupció

0
814

Más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.

Szomorú évfordulója van a bukaresti Colectiv-klub tragédiájának. A média megemlékezett, a politikusok – tisztelet például az amerikai nagykövetnek, aki részt vett a megemlékezésen – viszont nem, látni sem akarják felelőtlenségük megrázó képeit, hallani sem akarják a túlélők elszomorító beszámolóit. Napirendre tértek a dolgok fölött, sőt elfelejtették, a két év előtti tragikus esetet, akkori ígéreteikkel együtt.

Viszont a klub neve kifejező, nemcsak egy mulatóhelyen történt 65 fiatal halálát és további mintegy kétszáz szenvedését hozta a korrupt ignorancia, hanem ettől szélesebb értelmet nyert: valóban közösségi nyomorúságunk, az egészségügy, az (i)gazságszolgáltatás és az egész román adminisztráció működésképtelenségét mutatta meg.

Sem a helyszíni mentés, sem a korházi nem sikerült, illetve a román hatóságoknak ugyanazokat a gyengeségeit, kudarcát mutatták meg, mely szinte minden téren föllelhető: a föllépés elmaradt az elvárhatónál, megkésett és kaotikus volt. És főként az jelzi a kudarcot, hogy a megégett fiatalok felerészt a kórházi fertőzéseknek, a malpraxisnak és felelőtlenségnek estek áldozatul. A példátlan nemzetközi segítségnyújtás mutatta meg, hogy akinek, vagy rokonságának, esélye (pénze, összeköttetése) volt külföldön kezeltetni sérüléseit meggyógyult, akik idehaza maradtak vagy elhunytak, vagy csak hosszas szenvedéssel gyógyultak úgy ahogy meg.

A tragédiára, a gyilkos tűzesetre adott első, az ortodox egyháztól jövő reakció, a rockzene sátántól való voltát emelte ki és ördögűzést ajánlott a mentés és a szolidaritás helyett. És bár a klérus – társadalmi nyomásra, és a népszerűségvesztést mutató közvéleménykutatásokra válaszként, és egyáltalán nem humanitárius meggondolásokból – kénytelen-kelletlen visszakozott, az ügy annyiban maradt. (…)

A tragédia következmények nélkül maradt mindezidáig és amilyen hirtelen föllángoltak akkor a kedélyek és megmozdult a civil társadalom, különösen a fiatalok, éppen olyan gyorsan elült és a hétköznapok közönyébe fulladt a korrupcióellenes föllépés. Nem is az az érdekes, hogy felelevenítsük – már persze a gyász és megemlékezés mindenkor civil kötelesség – az akkori történéseket, közhangulatot stb., hanem nézzük, hogy ki hogyan emlékezett meg az évfordulóról. Azt hiszem nincs beszédesebb dolog, minthogy szemrevételezni, hogy a kormánypártok – akik akkor is kormányon voltak, amikor a tragédia történt – közös ünnepi vacsorán tárgyalták meg, éppen az évforduló estéjén, saját titkos kis dolgaikat. Az egészségügyért, a mentésért felelős államtitkár önfelmentő nyilatkozatot adott a tévéknek, az égettek kórházának jelenlegi vezetőjével karöltve, kifejtve: más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.

Véletlen egybeesés lehet, mégis jelképes, hogy a tegnap a parlament két, korrupcióval vádolt politikusokat mentő indítványt is tárgyalt, először, hogy ne mozdítsák el hivatalukból a megvádolt bürokratákat, mely kezdeményezés, minősített többség (sarkalatos törvénymódosítási kísérletről lévén szó) hiánya folytán, elbukott a szenátusban. Jellemző módon nemcsak a Fidesz itteni fiókpártjának a támogatását élvezte a módosító, hanem az egyik kezdeményezője is rommagyar szenátor volt. Ugyanúgy, mint ahogy bizottságban azt is megszavazta egy másik kisebbségi szenátor, hogy véglegesen elítélt, büntetett előéletű személyt is jelölni lehessen az államelnöki választások közelgő alkalmával. Ez a kezdeményezés – mely immár minden köntörfalazás és álca nélkül a PSD-vezér Dragnea jelölését támogatja – átment a bizottsági szavazáson.

Magyari Nándor László

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .