Nőtt a foglalkoztatottság

0
827

A második negyedévben 4,434 millióra emelkedett a foglalkoztatottak száma. A munkanélküliség ezzel 4,2 százalékra mérséklődött – a KSH szerint. Ütemesen csökken a közfoglalkoztatás.

Májustól július végéig a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,8 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent, az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozóké maradt 3,6 százalék. A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 2 százalékponttal 10,9 százalékra esett vissza egy év alatt, és a munkanélküliek csaknem ötöde ebből a korcsoportból került ki.

Az év második negyedében 4 millió 434 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma,

62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az előző háromhónapos periódus átlagához viszonyítva 14 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, 68,3 százalékra emelkedett.

A belföldön alkalmazottak száma 107 ezerrel nőtt a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva,

a külföldi telephelyen dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma 4,4, illetve 16,9 százalékkal csökkent.

A 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 83,9 százalékra emelkedett, a legfiatalabbaké (15-24 éves) 0,8 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit és 29,3 százalék volt. Az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma 1,6 százalékponttal, 51,7 százalékra nőtt.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .