Nők a cégvezetésben

0
693
wikimedia

Folyamatosan emelkedik a női tulajdonosok, a női vezérigazgatók, felsővezetők száma a számítástechnikai cégek körében is. Más iparágakban jóval nagyobb a nők aránya, a technológiai szektorban viszonylag lassan következett be nők térnyerése. Az utóbbi időben azonban hangsúlyos eltolódás következett be a startup cégek világában a női vezetők arányának javulása felé.

Egy évtizede nagyjából 7-8%-a volt a befektetőknek nő. Még kevesebb volt ez az arány, ha a női pénzügyi befektetők körében vizsgálódtunk. Mára ez a szám 20% körül alakul. „Befektető angyaloknak” nevezik azokat a jómódú, jobbára magánszemélyeket, akik kezdő vállalkozásokat támogatnak a saját vagyonukból. Az ilyen befektetők körében a nők aránya 23%, míg pár éve még csak 9% volt. Ez a 23% mintegy 58.000 nőt jelent. Ők kifejezetten olyan cégeket támogatnak, amik patronálásában a férfiak nem láttak üzleti lehetőséget.

Egyes vélemények szerint nincs abban semmi meglepő, hogy a nők alulreprezentáltak az ilyen felmérésekben. Ugyanakkor megkérdezett női vezetők nem gondolják azt, hogy a nők kockázatkerülőbbek lennének. Szerintük indokolt és ésszerű kockázatokat ők is ugyanúgy bevállalnak, mint férfi kollégáik.  Szívesen támogatnak olyan ötleteket, amik mögött a vezetésben, a döntéshozók között legalább egy nő található.

Direkt pénzügyi támogatásokon felül úgynevezett nyílt napokat is tartanak az erre szakosodott cégek női vezetők számára, ahol a résztvevők már sikeres, bizonyított felső vezetők tapasztalatairól hallgatnak előadásokat. Céljaik között szerepel, hogy a fellendülőben lévő technológiai szektor után a kockázati befektető vállalatok vezetői körében is jelentősen növekedjen a női irányítók aránya.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .