A német pénzügyminiszter szerint nem sürgős az euróvezet bővítése

0
859

Wolfgang Schauble szerint először minden tagállamnak meg kell teremtenie a maga erős valutáját, melyet nem kell állandóan leértékelni a versenyképesség érdekében.

Görögország példájára hivatkozva a német pénzügyminiszter, aki az ARD televíziónak nyilatkozott, hangsúlyozta, hogy a „belépéshez minden tagállamnak először is teljesíteni kell a feltételeket!”

Korábban Jean-Claude Juncker arról beszélt az unió helyzetéről szóló hosszú elemzésében, hogy végülis minden EU tagállamnak be kell lépnie az eurózónába.

Ezzel szemben Schauble német pénzügyminiszter rámutatott: Dániában és Svédországban népszavazás utasította el az eurót, tehát ott nem lehet elvárni a belépést. Ami a többi tagállamot illeti, ott az a fontos, hogy rendbehozzák a saját pénzügyeiket. Különben fennáll a veszélye annak, hogy megismétlődik a görög adósságválság. 

Macron francia elnök egységes európai költségvetést szeretne és azt, hogy az eurozóna vállalja át a tagállamok adósságát. Ezt Schauble német pénzügyminiszter a leghatározottabban elutasította.

„A közös adósság méreg lenne Európának!”

– hangsúlyozta Európa legerősebb államának pénzügyminisztere. Franciaországnak és Olaszországnak hatalmas adósságai vannak. Mindkét állam képtelen arra, hogy csökkentse ezt. Bár az eurozóna alapkövetelménye az, hogy a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a 3%-ot, de ezt sem a franciák sem pedig az olaszok nem teljesítik. Németországnak az esze ágában sincsen, hogy átvállalja a gyengébben teljesítő eurozóna államok pénzügyi problémáit.

Macron francia elnök abban bízik, hogy ezt csak a választási kampány idején mondják a német vezetők a közvélemény megnyugtatására. Később azonban hajlanak a közös megoldásra annál is inkább, mert a közös pénzügyminiszter bizonyosan német lenne. A választásokat szeptember 24-én tartják Németországban, ahol valószínűleg utána is Merkel kancellár alakíthat kormányt. Jelenleg Angela Merkel kancellár álláspontja is az, hogy elég jól mennek a dolgok az Európai Unióban. Nincsen tehát szükség olyan nagyszabású reformokra mint amilyeneket Macron francia elnök és Jean-Claude Juncker a brüsszeli bizottság elnöke akar.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .