Nem prosti és nem feleség

0
200
MM_Day15_1V6A7325.psd

Szép és érzékeny film a Mária Magdolna, amelynek célja az volt, hogy mellékszereplőből főszereplővé avassa, és ezzel együtt rehabilitálja is a Krisztus-követő magdalai Máriát, akinek alakja körül máig rengeteg az ellentmondás. Rooney Mariát jó nézni a címszerepben, Joaquin Phoenix Jézusa pedig kellően szokatlan, de radikálisan újat nem mond Garth Davis a bibliai alakokról.

 

A Mária Magdolna azzal a szöveggel nyit, hogy a film magdalai Mária története, tehát nem Jézusé vagy a 12 tanítványé, hanem azé a nőé, akiről a legtöbben valószínűleg annyit tudnak, hogy állítólag prostituált volt, de Jézus ennek ellenére magához fogadta, esetleg Krisztus később letagadott felesége volt – lásd Dan Brown és A Da Vinci-kód. Garth Davis rendező ezen a tévhitekből, illetve vitatott állításokból kialakult képen szeretne változtatni (az első egyébként a korai kereszténység hibás Biblia-értelmezésén, a második pedig leginkább az apokrif szövegeken alapszik). Mária Magdolna a filmben a férfiakkal egyenrangú, sőt, bizonyos szempontból fontosabb tanítványi és evangélista szerepben tűnik fel. Davis eközben – egyébként az elmúlt évek vatikáni törekvéseivel összhangban –

hangsúlyozza Mária Magdolna nőiségét, de tartózkodik története szexualizált értelmezéstől.

Az ő magdalai Máriája (szülővárosából jött a Mária Magdolna név) bizonyos szempontból egyfajta 21. századi verziója a Bibliából és az apokrif iratokból kirajzolódó alaknak. Egy fiatal nő, aki úgy érzi, hogy számára nem az anyaság és a feleségszerep van elrendelve, hanem valami másra hivatott. Hiába szereti a családját és hiába tűnik egyébként kötelességtudónak, inkább a saját útját akarja járni, csak eleinte nem tudja, hogy mi lenne az. Ez pedig annyira felfoghatatlannak tűnik a környezete számára, hogy azt gondolják, démonok szállták meg a testét.

Mária akkor találja meg a helyét a világban, amikor találkozik Jézussal, akinek tanításaira és csodatételeire egyre többen felfigyelnek. Mária is benne látja meg léte igazi értelmét, és a választ a hitkeresésre, ezért családja akarata ellenére követni kezdi őt. Persze a tanítványok közül sem mindenki nézi ezt jó szemmel, főként, hogy Mária szinte azonnal Jézus egyik fő bizalmasa lesz.

Nem csak tanítja, hanem ő maga is tanul Máriától: például a segítségét kéri, hogy szólhasson az asszonyokhoz is. Belső vívódásait is vele osztja meg, és Mária azt is megérti/megérzi, hogy Jézus nem forradalmat csinálni érkezett a zsidók közé, és a királyság, amiről prédikál, mást jelent, mint amit a tanítványai remélnek. Garth Davis azt sugallja, hogy mindez Mária úgynevezett női érzékenységéből is fakadt szemben a többi tanítvány földhözragadt hozzáállásával.

De a filmnek

az a legerősebb és legjobban kibontott része, amely Mária útkeresésével foglalkozik.

Ahogy megjelenik a filmben és Mária életében, persze Jézus is a történet központi alakja lesz, ami Joaquin Phoenix megformálásában nem is lehetne másként. Ez pedig egy elég sajátos és szokatlan Krisztus-ábrázolás, de korántsem korszakalkotóan emlékezetes. Kicsit hasonlít ahhoz a figurához, amit a The Masterben láttunk tőle: karizmatikus vezető, de van benne valami felkavaró, mániás jelleg. Érdekes módon Mária és Jézus jelenetei nem mindig sikerültek erősre, és igazából az sem teljesen világos, hogy mi az a különleges kapocs, ami összeköti őket. Mindenesetre úgy tűnik, hogy arra vigyáztak az alkotók, hogy szexuális töltetet ne, maximum valamiféle plátói szerelmet lehessen belelátni a kapcsolatukba.

Joaquin Phonex és Tahar Rahim. Forrás: UIP

A film egészen addig lassan csordogál, amíg Jézus és tanítványai bevonulnak Jeruzsálembe, hogy aztán jöjjenek a jól ismert, filmekben is ezerszer ábrázolt jelenetek: az utolsó vacsora, Júdás árulása, a keresztre feszítés. De ezekkel a jelenetekkel nemigazán tudott mit kezdeni Garth Davis azon kívül, hogy Máriát is odaülteti ahhoz a bizonyos vacsoraasztalhoz, és ő is látja a kereszten haldokló Jézust. Ráadásul az eddig finom rezdülésekre épülő film elkezd hatalmas ugrásokkal haladni a bibliai történetben.

A sztori nem emberi, hanem misztikus elemeivel pedig mintha nehezen boldogult volna a rendező,

így igyekezett minél kevesebbet ábrázolni belőlük, radikálisan elhagyni viszont nem akarta/merte őket.

Nem teljesen érthető, hogy miért azokat a részeit tartotta meg a forgatókönyv a bibliai történetnek, amelyeket megtartott, és miért hagyott ki más, fontos eseményeket. A kötelezőket persze felmondják az alkotók, csak változtatnak a nézőponton és a fókuszon, viszont ezzel a filmnek korántsem ott van a katarzisa, ahol várnánk. Sőt, igazából nincs is. A keresztrefészítés és a feltámadás jelenetet például kifejezetten csalódást keltő, és ezek után a film lezárása sem túl erős, hiányérzetet kelt a nézőben.

Összességében a Mária Magdolna akkor a legjobb, amikor tényleg Máriára koncentrál, akit Rooney Maria kifejezetten visszafogottan játszik, mégis a kezdetektől érezhető a benne rejlő különlegesség és erő. De Chiwetel Ejiofor Pétere és Tahar Rahim Júdása is nagyszerű alakítás és érdekes interpretációja a sokszor egyoldalúan ábrázolt karaktereknek, az ő történetszáluk kibontására viszont nem volt lehetőség a Mária Magdolna központú filmben. Így pedig kissé a levegőben lógnak a róluk szóló jelenetek, bár a többi tanítványról még ennyi sem derül ki. Az viszont egyértelműen a pozitívumokhoz tartozik, hogy a film gyönyörűen van fényképezve (az operatőr Greig Fraser), kifejezetten lenyűgözőek a tájak, és a zenéje is nagyon magával ragadó, ami a nemrég tragikusan fiatalon meghalt Jóhann Jóhannsson egyik utolsó munkája volt.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here