Nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot Ausztriában a magyarok

0
1103

Ezt mondta egy budapesti háttérbeszélgetésen Marianne Thyssen uniós biztos. Beszélt arról is, hogy szeretnék létrehozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, valamint bevezetni az európai társadalombiztosítási számot.

Marianne Thyssen
MTI Fotó: Marjai János

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Ausztria szeretné indexálni a családi pótlékot, vagyis kevesebbet adna azoknak a külföldi munkavállalóknak, akik ugyan Ausztriában dolgoznak, de a gyerekeik otthon élnek.

Marianne Thyssen erre röviden azt mondta:

„ez nem lehetséges”.

Következményekről egyelőre nem akart beszélni, mert, ahogy fogalmazott, ez még csak egy terv, és de ha az osztrák parlament elfogadja az erről szóló törvényt, akkor azt elemezni fogják, és utána mindenképpen reagálnak rá. Azt többször is kiemelte, hogy

ahol valaki fizeti a járulékokat, ott kell megkapnia a juttatásokat is, méghozzá ugyanannyit, mint a helyieknek.

Az osztrák kormány terve ellen korábban Magyarország is tiltakozott, ez a kérdés is szóba került Orbán Viktor és Sebastian Kurz osztrák kancellár találkozóján. Kurz akkor azt mondta: a döntést az európai joggal összhangban hozták meg – az uniós biztos ezt másként gondolja.

Marianne Thyssen beszélt arról is, hogy a globalizáció jelentette kihívásra nem lehet válasz a protekcionizmus, az EU szociális pillérével kapcsolatban pedig nem csak a Európai Bizottságnak van teendője, hanem a tagállamoknak is.

Tavaszra egyébként három javaslatból álló csomaggal készülnek. Egyrészt ki kellene mondani, hogy mindenkinek, aki dolgozik, jár szociális védelem, emellett létre akarják hozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, elmondása szerint azért, hogy könnyebb legyen együtt dolgozni, például ellenőrzéseknél. Harmadrészt pedig

európai társadalombiztosítási számot akarnak bevezetni,

ennek célja, hogy a különféle jogosultságokat más országokban online lehetne igazolni, nem kellene hozzá papírokat vinni. Mindezekről viszont még tárgyalni fognak.

Marianne Thyssen azt is mondta, hogy most biztató a helyzet, soha nem dolgoztak még ennyien az EU-ban, és soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség sem, 7,3%-os – igaz, azt is megjegyezte, hogy nagy a kilengés, Csehországban például 2,3, Görögországban 20, Spanyolországban 16%-os.

Végül arról is beszélt, hogy a brexit átmeneti időszakában sem változhat semmi az ott dolgozó uniós állampolgárok, így a magyarok számára, arról pedig, hogy a britek kilépése után mi lesz, még folynak a tárgyalások.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .