Nem a Fidesz írja a választási tematikát

0
774

A négy évvel ezelőttivel szemben a választási kampány témáit idén nem a Fidesz diktálja, az egyre „forróbb” vita az ellenzéknek kedvez – olvasható a Policy Agenda rövid elemzésében. Négy éve csak Rogán Antal lakásügye okozott kellemetlenséget, most szinte csak ilyen témák találhatók.

Nem kedveznek a körülmények a „hideg kampányhoz”, ahhoz, hogy a választókat nagyobb számban távol tartsák az urnáktól, azt az érzést keltve, hogy a Fidesz győzelmének csak aránya kétséges – olvasható a Policy Agenda (PA) elemzésében. Ebben összehasonlítja a 2014-es és az idei választás előtti bő egy hónap közéleti témáit.

Négy éve lényegében egyetlen olyan téma került be a köztudatba, amely igazán kárt okozhatott a Fidesznek: Rogán Antal Pasa parki lakásának ügye. Ezzel szemben az éppen hetekkel a választás előtt kirobbantott

Simon Gábor-botrány (az MSZP akkori elnökhelyettesének titkos külföldi bankszámlája) végig uralta a kampányt.

Ezek mellett egyetlen olyan téma se volt, amely jelentősebb mozgósító erejű lehetett az ellenzéki pártok mellett, például Paks II. A rezsicsökkentés, a gazdaság korábbihoz képest javuló állapota pedig ezekkel szemben álló témák voltak.

Ennek eredményeképpen az alacsony választási részvétel megteremtette a Fidesz nagy arányú győzelmének lehetőségét.

Ezzel szemben most a migránsozás és a sorosozás, illetve a változatlanul megmaradt rezsicsökkentés teljesen eltérő dinamikájú közegben fut a kormány melletti „érvekként”. A szinte naponta előkerülő botrányok azonban

folyamatosan magyarázkodásra késztetik a Fideszt,

s együtt a négy év alatt jelentősen felértékelődött egészségügy-oktatás témáival mindinkább képesek mobilizálni a kormányváltást akarókat.

Ebben a közegben a PA szerint hiba volt Orbán Viktortól, hogy március 15-én sokak szerint megfenyegette az egész ellenzéki tábort az „elégtételt vesznek” mondattal. Ezzel a Fidesz, bár nem állt érdekében, „forró” kampányt csinált.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .