Négy neonáci katonát tartóztattak le Nagy Britanniában

0
679

National Action, ez a szélsőjobboldali csoport neve, melyet az antiterrorista törvény nevében betiltottak Nagy Britanniában.

„Antiszemiták, rasszisták és homofóbok, az ilyen szervezetnek nincsen helye Nagy Britanniában!”- indokolta tavaly a szélsőjobboldali szervezet betiltását Amber Rudd belügyminiszter. Aki most kissé meglepődhetett amikor kiderült: a National Action (Nemzeti Akció) öt letartóztatott tagja közül

négyen a hadseregben szolgálnak.

Ráadásul nem is akárhol: az egyikük egy antiterrorista alakulatnál Cipruson.

A National Action ugyanis maga sem ítéli el a terrorista módszereket. Amikor a brexit-népszavazás kampánya során egy szélsőjobboldali aktivista leszúrta Jo Cox munkáspárti képviselőt, akkor a szervezet honlapja mint nemzeti hőst ünnepelte őt.

„Halál az árulókra! Éljen Nagy Britannia szabadsága!”

– ezekkel a szavakkal indokolta a politikai gyilkosságot a szélsőjobboldali tettes, és ezt kiemelt helyen közölte a National Action. Melyet ezután betiltottak.

Csakhogy az ITV egy riportot sugárzott, melyből kiderült: a szervezet él és virul.

Híveit ugyanolyan módon toborozza mint a dzsihádista szervezetek:

a YouTube-on terjesztett propaganda videókkal.

Ha kiderül, hogy a brit terrorelhárításnál aktívak a neonácik, akkor bajba kerülhet Theresa May kormánya, melyet a baloldal elnézéssel vádol. A brexit-népszavazást követően megnőtt a szélsőjobb befolyása a brit közéletben. Egyre gyakoribb a nyílt fellépés a külföldiekkel szemben. Nemrég ítéltek el egy britet, aki nyilvánosan a p…ba küldte el a kelet-európai bevándorlókat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .