A NATO szerint a kormány ismét félrebeszél, de ők továbbra is ragaszkodnak a militarizációhoz

0
744

A NATO felől cáfolták azt téves kormányzati információt, miszerint az úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Terv a „NATO-kötelezettség” része ellene. Ennek ellenére az Emmi továbbra is kitart amellett, hogy ezt a militarizálást Budapestnek mindenképp végre kell hajtania. 

A Népszavának hivatkozó NATO hivatalnok úgy nyilatkozott, hogy a „katonai szövetség  csak tanácsokat ad és minimum elvárásokat fogalmaz meg a tagjai felé, továbbá fórumot biztosít a tapasztalatcserére”.  Ugyanakkor a magyar kormány kezdeményezése tagállami hatáskörbe tartozik, és a nemzeti hatóságok felelőssége, hogy az állampolgárokat és az ország infrastruktúráját megvédjék a terrortámadástól és annak következményeitől.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke közleményben tudatta, hogy szerinte semmilyen terrorfenyegetettség nem indokolja azt, hogy iskolaigazgatóknak és óvodavezetőknek testületileg Honvédelmi Intézkedési Terveket kelljen írniuk a gyermekek tanítása helyett. Ugyanúgy ez az elképzelés a gyűlöletkeltő „kommunikációs kampány” része, és militarizálja a magyar gyerekeket.

Ennek ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbra is azt hangoztatja, hogy a

„NATO rendszere előírja, hogy a tagállamoknak minden olyan lehetőséget meg kell teremteniük, amely a lakosság felkészítését segíti egy esetleges krízishelyzet esetén”.

A honvédelmi törvény pedig szerintük kimondja, hogy a NATO-tagállamoknak jogszabályi kötelezettségük eleget tenni a válságreagálási rendszer követelményeinek. Ezeknek megfelelően Magyarország minden állami intézménye rendelkezik honvédelmi intézkedési tervvel, amelyet az Emmi által fenntartott intézmények többsége már elkészített, az oktatási intézményekben pedig a következő hónapokban fogják elvégezni ezt a feladatot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .