Napok óta nincs áram több száz házban a vihar miatt

0
738

Kisfeszültségű hibák miatt több száz nyugat-dunántúli háztartásban még mindig nincs áram, csütörtök este óta.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője az MTI-nek azt mondta, a középfeszültségű hálózat hibáit már mindhárom – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – megyében kijavították. A szakemberek most a kisfeszültségű hálózatot ért károkat hárítják el.

A legsúlyosabb a helyzet az Őrségben:

Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar,

itt gyakorlatilag új hálózatot kell építeni.

A szóvivő azt is mondta: még szombaton és vasárnap is nagy számban érkeztek újabb bejelentések károkról. Számításaik szerint a hibák javítása hétfőre is áthúzódhat.

Csütörtök este a nyugat-dunántúli régióban 120 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt. Széttörtek a kisfeszültségű hálózatoszlopok is, az orkánerejű szél szétszaggatta a vezetékeket, amelyek javítása hosszabb időt vesz igénybe. A viharban egy ember meghalt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .