Mostantól igazán keresik majd kegyeinket

0
701
Budapest, 2018. január 11. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) választási hirdetménye az április 8-ai országgyûlési választásról tartott sajtótájékoztatón a szervezet fõvárosi székházában 2018. január 11-én. Az NVI felkészült a parlamenti választás lebonyolítására. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ne lepődjünk meg, ha az elkövetkező két hétben sorra csengetnek, kopogtatnak be hozzánk pártaktivisták: hétfőn ugyanis elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése. A jelöltek és jelölőszervezetek holnaptól kapják meg az ajánlóíveket.

 

A kampány időszaka már szombaton hivatalosan is elkezdődött – ennek kézzel fogható, szemmel látható és füllel hallható jelként már az 50 napos kampányidőszak első napján három ellenzéki párt is belevágott a közepébe: a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika és a Momentum vezetői pártjuk rendezvényén, nagy csinnadratta közepette indították el  a véghajrá kampányát.

A legnagyobb show Gyurcsány Ferenc beszédét övezte – a színpadra vonulásához még külön filmet is leforgattak, de a Momentum is kitett magáért: Fekete-Győr András egyidőben két helyszínen tartotta meg a beszédét: Szegeden fizikai valójában is jelen volt, Budapesten azonban „csak” a nem akárhogyan, egyenesen hologramos technikával kivetítve szólt a hallgatósághoz. Nem technikai elemekkel operált az LMP, amely nem csak szavakban, hanem szubjektív benyomásokra építve is igyekezett azt hangsúlyozni, hogy női miniszterelnök-jelöltet indítanak harcba: Szél Bernadett frizurája, sminkje a szokásosnál lágyabb, nőiesebb volt, több volt a mosoly is, ám határozottsága, kemény kiállása a régi maradt.

A három párt mondandójában sok újság nem volt.

Gyurcsány harcias volt: „Nincs alku Orbánnal! Harc van” – hangoztatta ő is, miként az előtte szólók mindegyike. A DK-elnök beszédének legfeltűnőbb része talán az volt, amikor több megfogalmazásban és megközelítésben is jelezte: miniszterelnök nem akar lenni, de aktív szerepet akar játszani egy az egész ország számára elfogadható kormányfő kijelölésében. Amúgy pedig egy olyan 12 pontos azonnali cselekvési programot hirdetett meg, amellyel a szociális érzékenységre, a társadalmi igazságosságra egyaránt hatni kívánt.

Fotó: Facebook

Szél Bernadett üzenete is az volt, hogy Orbánt meg lehet verni. Sőt, nem is Orbánt kell megveri, hanem a közönyt és az apátiát, ami eluralkodott az országban. Ha nem is olyan pontosan pontokba szedve, mint Gyurcsány, de ő is többször kitért és fel is sorolt olyan neuralgikus pontokat, amelyeket kezelnie kell az új kormánynak. Sok meglepő ezek között sem volt – a bérpolitikát, a gazdaságpolitikát, az oktatást, a családpolitikát, az okos világra való átállást említette – ebben gyakorlatilag ugyanazokat a témákat vette elő, mint általában az ellenzéki pártok. Ami plusz – s ez jellemző is persze az LMP-re és alá is húzza, hogy a párt női miniszterelnök-jelölttel vág neki a választásnak – az, „hogy igen, mi foglalkozunk nőügyekkel is”.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kevésbé volt konkretizálható Fekete-Győr András mozgósítónak szánt beszéde, amelynek leglényegesebb eleme talán az volt, hogy a fiatalok indítják el a változást, de az egész ország lesz a motorja. Ennek jegyében felkérte a fiatalokat, szólítsák meg a szüleiket, nagyszüleiket, hogy bízzanak meg bennünk, ha már rájuk merik bízni a GPS-ük beállítását, akkor is bízzanak bennük, amikor az ország GPS-ét kell beállítani. Az üzenete pedig az volt, hogy van remény.

Fotó: Facebook

A többi párt sorra áll majd ki a mondandójával, remélve, hogy legalább egy kicsit feléjük fordítják a választókat.

Az elkövetkező napokban mindenesetre  otthonainkban is számíthatunk a pártok vizitjeire. De ha csak ennyi lenne a kampány! Várhatóan nem győzzük majd  a fejünket kapkodni április 8-áig a sok plakát, hirdetés, szóróanyag tartalmán – ezekbe akarva-akaratlanul minden formában és minden fórumon kikerülhetetlenül beleütközünk majd.

S hogy milyen szabályok vonatkoznak a kampányra? Ezt az MTI szedte csokorba:

  • A jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelős személyeket.
  • Plakátot elhelyezni épület falára vagy kerítésére csak a tulajdonosnak, a bérlőnek, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Nem lehet plakátot elhelyezni állami, önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül.
  • A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy ne fedje más jelölt vagy párt plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot annak kell eltávolítania a választást követő 30 napon belül, aki elhelyezte.
  • Csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetést, amelyek január 18-ig jelezték e szándékukat az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), és a számvevőszék nyilvántartásba is vette a sajtóorgánum hirdetési árjegyzékét.
  • A politikai reklámot televízióban, rádióban lehet közzétenni. Ezért a médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást.
  • A kampányfinanszírozási törvény előírásai szerint jelöltenként legfeljebb valamivel több mint ötmillió forintot lehet a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadásokra, fordítani
  • A választási gyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségnek, de a rend fenntartásáról a szervezőnek gondoskodnia kell.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .