Mohamed-karikatúra a dán bevándorlási miniszter háttérképe

0
961

Inger Stojberg azt a karikatúrát tette ki a Facebook-oldalára, amely 2005-ben óriási vitákat kavart az egész világon. Az akcióval a bevándorlási és integrációs miniszter egy dán múzeum döntése ellen tiltakozik.

„Szégyen, hogy a múzeum nem teszi ki a Mohamed-karikatúrákat a blaszfémia kiállításán! Természetesen tiszteletben tartom a múzeum döntését, de szégyenletesnek tartom azt a szólásszabadság szempontjából”- írta a dán bevándorlási miniszter a kedden közzétett posztban. A szöveg mellé egy képernyőképet is kitett iPadjának hátteréről, és ezen az egyik, 11 éve elhíresült Mohamed-karikatúra látható.

A karikatúrákat 2005-ben publikálta a Jylland Posten nevű dán lap, és mivel Mohamed próféta ábrázolását a muszlimok szentségtörésnek tartják, életveszélyesen megfenyegették a karikaturistát, akit sokáig a rendőrség védett egy potenciális terrorakcióval szemben. Az eset heves tiltakozást váltott ki a dániai muszlimok körében és az iszlám világban is, és három dán nagykövetséget is megtámadtak a vallásgyalázónak tartott képek miatt. 

Inger Stojberg a posztban azt írta, hogy

a karikatúra arra emlékezteti, hogy Dánia olyan ország, ahol szólásszabadság van, ezért használja háttérképnek.

A miniszter szerint az országnak büszkének kellene lennie a Mohamedről készült karikatúrákra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .