Miniszterelnök-csere Lengyelországban

0
918

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja Beata Szydlót.

A döntést a jobboldali-populista kormánypárt, Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője jelentette be a párt vezetőségi ülése után. Azt mondta, Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták, többek között

„a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívások”

miatt.

A PiS úgy döntött, hogy Szydlo a jövőben is „fontos, kiemelt posztot tölti be a lengyel kormányban”.

A miniszterelnök leváltásáról már hetek óta beszéltek, főleg azután, hogy Szydlo néhány napja gyakorlatilag búcsúüzenetet tett közzé a Twitteren. Lengyelország valódi vezetője azonban így is Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke marad.

Morawiecki 49 éves, minisztersége előtt nemzetközi bankárként dolgozott. Felügyelete alatt megnőtt az állami befolyás a lengyel bankvilágban, például az egyik legnagyobb bank, a Pekao SA visszavásárlásával.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .