Mi köze a pártközpontnak a női mellekhez?

0
286

„Gratulálok! Micsoda nagyszerű hír! A demokrácia még mindig él.” Egy évvel ezelőtt így kommentálta Orbán Viktor Donald Trump győzelmét a Facebookon. Örült nagyon a magyar miniszterelnök, mert azt hitte, jól jár ezzel.

Akkor hát, fussunk neki.

Egykori főszerkesztőm, Árkus József járta ki annak idején a pártközpontban, hogy a Ludas Matyi karikaturistái mellbimbókat rajzolhassanak a hölgyeknek. Akkoriban még ott lehetett ilyen dolgokat elintézni. Talán hamarosan megint így lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Árkus előtt ugyanis a félmeztelen hölgyekről készült rajzokon nem volt látható mellbimbó, nyilván még érvényben volt A Tanú Virág elvtársának bölcs útmutatása: Gogolák elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.

Árkusnak sikerült kijárnia ezt a korszakos változást. E ma már mulatságosnak tűnő „szextett” hátterét később sokszor mesélte haknikon, Ludas-fórumokon, interjúkban. Azt szokta mondani: nem jó az, ha a lapban mellbimbó nélkül megjelenő hölgyek látványán nő fel egy nemzedék. Azért nem, mert ha majd az ily módon felserdült férfiember az életben találkozik az igazival, megijed, mert nem volt rá felkészítve, hogy egy számára ismeretlen kitüremkedés is van a nőkön.

Most megint felnő egy generáció, aki nem fogja tudni, hogy nem minden az, aminek látszik. Konkrétan a demokráciára gondolok, mint majdnem mindig, amikor írni kezdek. Azok a fiatalok, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerével egyidőben kezdtek eszmélni a világra, és most igyekeznek értelmezni az őket körülvevő valóságot, hajlamosak lesznek azt gondolni, hogy az a demokrácia, amelyet maguk körül látnak.

Kétharmados felhatalmazással elfoglalni az ország háromharmadát, politikai és gazdasági ellenlábasainkat félreállítani, megnyirbálni a demokrácia valamennyi intézményét, saját embereinket ültetni és bebetonozni a fontosabb posztokra. Magunk alá gyűrni a médiát, pártkatonákkal feltölteni az alkotmánybíróság üres helyeit.

Cilikopterezni, Vajdazitázni.

Azok a fiatal emberek, akik most lépnek a felnőtt korukba, más példa híján könnyen azt gondolhatják, hogy mindennek így kell lennie. Az a fiatalember, aki ma ismerkedik a politikával és a közélettel, azt gondolhatja, hogy ilyen a demokrácia. Mert naponta többször hallja a rádióban, a tévében, olvassa az újságokban: az emberek felhatalmazása alapján történik minden.

Amerikában Trump nem változtatta meg az országot, de Magyarországon nem ártana, ha valaki elmagyarázná a közélettel és a politikával most ismerkedő fiatal nemzedéknek, hogy nem ez a demokrácia. Arra meg majd bizonyára maguktól is rájönnek, hogy a női mell csúcsán található kis bigyótól nem kell megijedni. Ellenkezőleg.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here