Merre? Tovább! – A szék határozza meg a tudatot

0
1687
MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud” –„Sétálni se jutottunk el még, minden álmom egy babakocsi karácsonyra, mert arra se futotta még”.  A két idézet ugyanazon a napon hangzott el (hogy precízek legyünk, ugyanazon a napon jelent meg a sajtóban), mindkettőt Magyarországon élő, magyar ember mondta, csak éppen más székből: az előbbit miniszteri bársonyszékből, az utóbbit egy átlagos magyar az otthonában található ülőalkalmatosságból.

De menjünk csak szépen sorjában!

Az első idézet Balogh Zoltán emberminisztertől származik, s az az apropója, hogy egy olasz városban, Tolentinóban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított egyik helyi templomot. Ezt egyébként személyesen Orbán Viktortól kérte levélben az érintett templomot fenntartó társaság – mint ahogy a kiadott MTI-jelentés nem győzte erre felhívni a figyelmet. Balogh Páter örülne, ha látná mennyire dagad honleányi keblem a büszkeségtől: megérhettem az ország felvirágzódását, ami lehetővé teszi, hogy 150 milliónyi adóforintunkból segítjük meg a kemény forintjainkra rászoruló Olaszországot, s az anyagi javakban nem kevésbé szűkölködő egyházat. Íme, itt a bizonyíték: nem kormánypropaganda a magyar gazdasági potenciál felvirágozása.

Csak az a fránya másik idézet ne zakatolna a fejemben!

A sóhaj, amely Szilágyi Laurából, abból a miskolci anyukából szakadt ki, aki szeptember közepén hármasikreknek adott életet. Nem munkanélküliek és nincstelenek a fiatalok: ő maga nővér, a párja kőműves. „Szüljenek csak a magyar lányok-asszonyok sok-sok kis magyart, az ország mögöttük áll, támogatást is kapnak ehhez” – sulykolják belénk évek óta. S bizonyára csak a minden kákán sok-sok csomót kereső rosszindulat  miatt merül fel  a kérdés: miként lehetséges mégis, hogy a kis család három hónap óta nem tudott egy, a hármas ikrek számára alkalmas babakocsihoz jutni? Hogy-hogy nem segít az állam, az önkormányzat, az egyház? Aki elég idős, az még emlékezhet arra, hogy az átkosban, ha nagy ritkán születtek hármasikrek, őket bizony ellátta az állam, az önkormányzat, (na jó, akkor nem az egyház, hanem) a párt, ha nem is minden földi jóval – de az ellátásukhoz szükséges tárgyakkal, eszközökkel, gépekkel feltétlenül. Aki nem hiszi, járjon utána! (Nem lesz nehéz, van nyoma a korabeli sajtóban.)

Pedig akkor is futotta a más – akkor nem csak szövetségesnek, hanem barátinak  is nevezett – országok és népek megsegítésére, amúgy szolidaritási alapon; például kórházakat épített és újított fel a magyar, magyar pénzből – most a kórházak mellett stadionokat és íme, már templomokat is.

Ami igencsak dicséretes, s örülünk is neki. De azért én valahogy jobban örülnék, ha előbb a Szilágyi-félék, s a náluk még jobban rászorulók életét tennék könnyebbé a jelek szerint bőviben rendelkezésre milliókból, milliárdokból. Még akkor is, ha ők személyesen nem fordulnak Orbán Viktorhoz ez ügyben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .