Merkel: elítéljük az izraeli zászlók elégetését

0
677

Minden törvényes eszközzel fellépünk az izraeli zászlók égetése és az antiszemitizmus ellen – hangsúlyozta Németország kancellárja. Angela Merkel azt követően mondta el a véleményét, hogy Berlinben többezer ember tüntetett Trump jeruzsálemi döntése ellen.

Ismeretes, hogy az amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának és ez világszerte tiltakozást váltott ki. A kancellár közölte, hogy megérti a tiltakozást, de ez nem szolgáltathat okot semmifajta antiszemita akcióra. Ugyanezt hangsúlyozta a német belügyminiszter. Lothar de Maiziere szerint Németország alkotmányával ellentétes az antiszemitizmus, ezért

minden lehetséges eszközzel fel kell lépni ellene.

Németországban él Európa egyik legnagyobb muszlim közössége, melyet különösen érzékenyen érint a Jeruzsálemről szóló amerikai döntés, hiszen a város szentnek számít Mohamed próféta követői számára is.

Az Iszlám Állam arra szólította fel híveit, hogy Trump jeruzsálemi döntése nyomán támadjanak zsidó célpontokat Európában és Amerikában is. Manhattanben egy 27 éves bangladesi fiatalember robbantott kézműves bombát. Letartóztatták. Kihallgatása során azt vallotta: azért követte el tettét, mert ily módon akart tiltakozni Trump jeruzsálemi döntése és az ellen, ahogy Izrael bánik a palesztin tüntetőkkel. Elítélte azt, hogy az izraeli légierő csapást mért a gázai övezetre, ahonnan rakétát lőttek ki Izraelre. A terrorelhárítás Németországban és más európai államokban megerősítette a lehetséges zsidó célpontok védelmét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .