Melania Trump és az Einstein vízum

0
1245
Donald Trump és Melania Trump megérkezik a Jokota amerikai légi támaszpontra (MTI/EPA/AFP pool/Nogi Kazuhiro)

Hogy kapott a First Lady Einstein vízumot? Ezt firtatja a Washington Post annak kapcsán, hogy Donald Trump most a bevándorlók ellen mennydörög. Csakhogy első neje, Ivana Csehszlovákiában született míg a harmadik, a jelenlegi feleség Szlovéniában.

Ráadásul Melania már az Egyesült Államokban élő szüleinek is amerikai állampolgárságot kíván szerezni. És ehhez minden joga meg is van, hiszen ő maga már 2006-ban megszerezte az amerikai állampolgárságot. Kérdés persze, hogyan.

Melania Knauss 1996-ban érkezett először az USA-ba, mégpedig turistavízummal. 1998-ban ismerkedett meg Donald Trumppal, aki akkoriban az USA egyik leggazdagabb ingatlanvállalkozója volt. Melania 2000-ben folyamodott EB-1-es, úgynevezett Einstein vízumért, amelyet elvben olyan kiváló embereknek adnak, akik nagy hasznára lehetnek Amerikának.

Persze nem kell ahhoz Nobel-díjasnak lenni, hogy valaki Einstein vízumot kapjon, ahogy Melania példája is mutatja, elég egy befolyásos amerikai polgár, aki szorgalmazza az ügyet.

Ez egyébként ma is így van. Ám Donald Trump éppen ezért mennydörög, mert szerinte túl sok a bevándorló az USA-ban. Ellenfelei persze rámutatnak: az Egyesült Államok bevándorlóország. Maga Trump is két feleséget hozott be külföldről. Trump vejének, Jared Kushnernek a családja Lengyelországból érkezett az Egyesült Államokba, miután túlélte a holokausztot.

Az érvek keveset számítanak, az érdekek a döntők. Amerika elit ágazatai, mint az informatika, elszántan küzdenek a bevándorlásért. Külföldi tehetségekre ugyanis különösen nagy szükség van olyan helyen, ahol a kreativitás fontos. Trump viszont azokban az államokban nyert, ahol a hagyományos munkásosztály vetélytársakat lát a bevándorlókban. Azok ugyanis túlkínálatot teremthetnek a munkaerőpiacon, és így lenyomhatják a béreket. A nagy bevándorlás vita tehát a forrponton van: Donald Trump vezeti a bezárkózás párti frontot.

S mit tesz a First Lady, aki maga is a nem épp megérdemelt Einstein vízummal érkezett Amerikába? Hallgat, és várja, hogy Szlovéniából érkezett szülei is megkapják az amerikai állampolgárságot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .