Megismételt nemzetbiztonsági bohózat

1
993
MTI Fotó: Kovács Tamás

Németh Szilárd vezetésével a Fidesz-KDNP megint ellehetetlenítette a nemzetbiztonsági bizottság munkáját. Az ellenzék meg szerette volna tárgyalni a zárt ülésen az OLAF-jelentést az Elios üggyel kapcsolatban.

A bizottság fideszes alelnöke azonban aggályosnak tartotta, hogy Szél Bernadett, aki szerinte Soros embere, bármilyen anyaghoz hozzáférhet, ezért a Fidesz-KDNP a bizottságban nem járul hozzá ahhoz, hogy a választásokig bármilyen minősített információt megkaphasson.

Az MSZP-s Molnár Zsolt, a bizottság elnöke elmondta, hogy Szél Bernadett nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, a Fidesz csak kampányol. Németh hozzászólt: de, hiszen Szél Bernadett Magyarországot bevándorlóországgá akarja tenni.

Molnár Zsolt felelevenítette, hogy a Fidesz-KDNP-nek hála bűnözők jöhettek be az országba a letelepedésikötvény-programmal, és amúgy is befogadtak menekülteket a legsúlyosabb menekültellenes propaganda idején.

Molnár Zsolt és Németh Szilárd is elismerte, hogy komédiává vált az ülés, miután az a Fidesz-KDNP nem szavazott, így határozatképtelenné vált a bizottság, ezért az ülés nyilvános részén nem tudták tárgyalni az Elios korrupciós ügyeiről szóló OLAF-jelentést.

1 hozzászólás

  1. Miért zárt ülésen? Ki kell teregetni mindent, amit csak lehet, és ahol csak lehet! Ilyen magaslabda nem sokszor fog adódni. Ha ilyen impotens az ellenzék, akkor miben reménykedik?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .