Meghalt a FINA Masters vb-n infarktust kapott úszó

0
732

Három infarktus, három hasi műtét és egy agyvérzés – ezek voltak a legjelentősebb esetek az orvos-egészségügyi csapat számára a vasárnap zárult FINA Masters világbajnokságon, amin 10 000 sportoló vett részt.

A Semmelweis Egyetem közleménye szerint a legsúlyosabb esetek közül az a külföldi úszó, aki szombati versenye után szívinfarktust kapott, ma meghalt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. A 65 éves sportolót 4 napon keresztül többször műtötték,

a műszív életben tartotta ugyan, de más szervei sorra leálltak,

így a legmagasabb technológiát igénybe vevő szakszerű és gyors ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Az agyvérzésen, a másik két infarktuson, valamint a három hasi műtéten átesett beteg jól van, már mindannyian elhagyták a kórházat.

Az augusztus 7-e és 20-a között zajló sporteseményen csaknem hétszáz beavatkozásra, kezelésre volt szükség összességében.

Kórházba összesen 83 beteg került, melyből 30 főnél volt szükség traumás ellátásra

– mondta Dr. Merkely Béla, a világbajnokság orvos-egészségügyi stábjának vezetője, hozzátéve, hogy a Masters világbajnokság azért jelentett különösen nagy kihívást, mert a résztvevők 30-100 év közötti versenyzők voltak, akik már nem állnak rendszeres sportorvosi felügyelet alatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .