Marton Lászlónak Kanadában is volt zaklatási ügye

0
1693

Egy ottani színház két éve ezért szakított meg vele minden kapcsolatot.

A Soulpepper Theatre Company ezt írta közleményében:

„Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy

Marton szexuális zaklatást követett el,

és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani.”

Vagyis még jóval a Magyarországon Sárosdi Lilla által kirobbantott botrány előtt történt az ügy. 2015 végén nyújtott be panaszt a színház egyik tagja a rendező ellen, majd egy másik áldozat is előkerült.

A színház azonnal vizsgálatot indított, az ott létező zaklatás-ellenes szabályzat, illetve az ilyen esetekre vonatkozó eljárásrend alapján, de még egy külső szakértőt is bevontak. Azt írják, az áldozatok szerették volna megőrizni a névtelenségüket, ezért nem tettek további lépéseket és ezért nem árulnak el részleteket most sem. Martonnal viszont megszakították a kapcsolatot.

A közleményt először észrevevő 444 szerint

Marton László különösen büszke volt külföldi sikereire,

életrajzi könyvében ezekről hosszan beszél. A torontói Soulpeppernél féltucatszor rendezett és az akadémiájukon is tanított.

A zaklatási botrány miatt már a Vígszínházból is kirúgták Martont, akinek már tíz korábbi áldozata szólalt meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .