Martin Schulz üzent Orbánnak: az EU nem szupermarket

0
968

A magyar miniszterelnök részt vesz a bajor CSU konferenciáján, amelyet két nappal azelőtt tartanak, hogy újra kezdődnének a koalíciós tárgyalások Berlinben a CSU testvérpártja, a CDU és a szociáldemokraták között.

Orbán és Schulz
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

A Bild Zeitung arról kérdezte a szociáldemokraták vezetőjét, hogy mit gondol Orbán meghívásáról a CSU-konferenciára? Szerinte Horst Seehofernek, a CSU vezetőjének

emlékeztetnie kellene Orbán Viktort arra, hogy az Európai Uniónak vannak törvényei, amiket be kell tartani.

Schulz szerint a menekültkvóta ügyében Orbán szembe megy az Unióval, pedig csak 1920 menekültet kellene Magyarországnak befogadnia. Azt mondta: Orbán Viktor veszélyes logikát követ.

A CSU persze nem véletlenül hívta meg Orbán Viktort a csúcstalálkozóra, mert jelezni kívánta mind a szociáldemokratáknak, mind pedig Angela Merkelnek, hogy a menedékkérők ügyében a nézetei radikálisan különböznek a másik két párt elképzeléseitől. A CSU ragaszkodik ahhoz, hogy maximum évi 200 ezer menedékkérőt engedjenek be Németországba, és meg akarják akadályozni a családegyesítés tilalmát.

A szocdemek viszont megengedőbbek, és elítélik a magyar és a lengyel kormány magatartását, akik Schulz szerint úgy tesznek, mintha a menekültek ügye csakis Németország problémája volna. Schulz azt mondta:

„Az EU nem szupermarket, ahol mindenki csak azt veszi el, ami neki tetszik.”

Schulz elvárja Horst Seehofertől, hogy Orbán Viktornak világosan megmutassa, hol húzódnak a határok a menekültek ügyében, valamint a sajtó- és a véleményszabadság területén.

A CSU másik meghívott vendégét egyébként jóval elfogadhatóbbnak tartják: ő az egykori boksz-világbajnok Vitalij Klicsko, aki Kijev polgármestere és elszánt híve annak, hogy Ukrajna ne Oroszország, hanem az Európai Unió felé közelítsen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .