Már 370 ezer rohingja menekült el

0
888

Az ENSZ szerint a rohingja muszlim kisebbség 370 ezer tagja menekült el Mianmarból Bangladesbe augusztus 25., az arakáni erőszakhullám kezdete óta.

Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt csaknem 60 ezer újabb menekült érkezett. 185 ezer ember rögtönzött szálláshelyeken tartózkodik, további 150 ezer pedig a menekülteknek fenntartott hivatalos táborokban. További 35 ezer menekültet helyi közösségek fogadtak be.

A menekülthullám azután indult meg, hogy

a mianmari hadsereg „tisztogatási műveletbe” kezdett,

miután több mint két hete muszlim szélsőségesek összehangolt támadásokat követtek el mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen Arakán államban. A rajtaütések után fegyveres összecsapások törtek ki.

Arakánban több mint egymillió rohingja él, de a mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket,

nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogaik sincsenek.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának korábbi jelentése szerint a rohingják szabad mozgását, az oktatáshoz és a munkához való jogát is korlátozzák a mianmari hatóságok.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az „etnikai tisztogatás tankönyvi esetének” minősítette a rohingja kisebbséggel szembeni „kegyetlen biztonsági műveleteket”.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .