Magyar a harmadik leggazdagabb romániai, Magyarországon is bronzérmes lenne

0
687

Továbbra is Ion Ţiriac a leggazdagabb üzletember Romániában a Capital szerint. A nagyváradi Teszári Zoltán már „dobogós” helyre került, a harmadik a gazdasági lap 300-as toplistáján. Tavaly még a negyedik volt.

Negyedik esztendeje uralja Ion Ţiriac a leggazdagabb romániaiak 300-as toplistáját, amelyet a Capital évente összeállít. A teniszezőből lett üzletember vagyonát 1,7-1,8 milliárd euróra (550 milliárd forint) becsüli a gazdasági lap. Ez az összeg 7,6 százalékkal nagyobb a tavaly ismertetett számoknál.

A második helyen az 1992-ben elindított Dedeman barkácsáruházlánc tulajdonosai állnak.  A moldovai testvérpár, Dragoş és Adrian Pavăl vagyona 1,1-1,2 milliárd euró, a tavalyi becsült adat 920-950 millió euró volt.

Teszári Zoltán a harmadik a Capital toplistáján.

Az RCS&RDS többségi tulajdonosának vagyonát 550-570 millió euróra

(170-180 milliárd forintra)

becsülik, tavaly ez az összeg 500-520 millió euró volt. A nagyváradi üzletember a brassói Ioan Niculaét szorította le a dobogóról, akinek a vagyona a tavalyi 600-700 millió euróról 500-600 millió euróra csökkent.

A leggazdagabb romániai személyek toplistájára idén 20-22 millió eurós vagyonnal lehet felkerülni. Ebben az évben 22 személy vagy család lépte át ezt a küszöböt, a Top 300 klub egykori tagjai közül pedig ötnek sikerült újjáélesztenie vállalkozását oly módon, hogy visszakaerült a ‘”reflektorfénybe” – írja az Agerpres.

A Capital a leggazdagabb romániaiak robotképét is elkészítette. Eszerint az ország milliomosa jellemzően 56 éves, férfi, átlagosan 77 millió eurós vagyonnal rendelkezik és Bukarestben vannak a vállalkozásai.

(Maszol)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .