Macron: több formájú lehet az újjáalapított EU

0
1139

Több formában képzeli el újraalapítani az Európai Uniót Emmanuel Macron francia államfő azon tagállamok csoportjával, akik szeretnének messzebb jutni a gazdasági, a védelmi, az adóügyi vagy a szociális politikájuk összehangolásában.

A francia elnök ezt a a nagykövetek éves értekezletén az Elysée-palotában elmondott beszédében fejtette ki az MTI tudósítása szerint.

A szeptember 24-én esedékes németországi választásokat követően

„Franciaország javaslatokat tesz partnereinek a gazdasági és monetáris konvergencia megerősítésére, valamint az adóügyi és szociális politikák konvergenciájára”

– mondta. Azt is jelezte, hogy az európai védelmi politika elmélyítését is javasolni fogja, valamint, hogy egy valódi európai klíma- és energiapolitikára is szükség van.

Szerinte

„a Brexit bebizonyította, hogy amikor Európa kizárólag piac, akkor elutasítják.”

A múltban az uniós országok „még az eurózóna formájában sem mertek összeülni, hogy ne sértsék meg se a briteket, se a lengyeleket” – mondta.

Arról is beszélt, hogy emiatt innovatívnak kell lenni,

„több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének,

nem akadályoztatva azon államok által, akik erre vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni.”

Macron szerint ki kell lépni abból a korlátozó keretből, hogy „vagy csak 27-en vagy sehogy sem lehet” haladni. Azt mondta: „Ez nem igaz, mindig is egy előre lépni vágyó előőrssel haladtunk, amelyet mások is követtek”.

Merkel és Macron
Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Szerinte Franciaország „hatalmi eszköztára építésének és a francia szuverenitásnak a helyszíne Európa”, amelyben központi szerep jut a francia-német szövetségnek.

Az általa meghirdetett „védelmező Európa” nevében a menekültjog reformjának és a szociális dömpinggel szembeni jobb protekciónak szükségességét emelte ki, és ismételten megemlítette, hogy

a kiküldött munkavállalók európai direktívájának szigorítását szorgalmazza.

A francia elnök megerősítette, hogy Franciaország más országokkal együtt a következő hónapokban „demokratikus konvenciókat szervez annak érdekében, hogy az állampolgárok is jobban részesei legyenek az Európa jövőjéről szóló gondolkodásnak”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .