Macedónia: szociáldemokrata győzelem az önkormányzati választásokon

0
715

A Nyugat-barát jelenleg kormányzó szociáldemokraták nyertek a legtöbb városban, sőt a fővárosban, Szkopljeban is. Az Orbán kormány által is támogatott egykori kormányfő, Nikola Gruevszki vezette nacionalista párt a parlamenti után, most a helyi választásokon is vereséget szenvedett.

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) bejelentette győzelmét a vasárnapi önkormányzati választáson, miután a központi választási bizottság közölte az előzetes eredményeket, amelyek szerint az SDSM áll az élen.

A szavazatok 96,64 százalékának feldolgozása alapján a 81 önkormányzat közül 50-ben az SDSM jelöltje vezet,

míg a legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) jelöltjei az önkormányzatok közül csupán 9-ben tudtak több szavazatot szerezni a többi jelöltnél. Az SDSM mellett a voksolás másik nagy nyertese a legnagyobb albán nemzetiségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI), amely 13 helyen szerezte meg a vezetést.

Ez azt is jelenti, hogy a VMRO-DPMNE-nek, amely eddig 56 települést vezetett, jelentősen csökkent a támogatottsága helyi szinten. Ugyanez volt tapasztalható a decemberi előrehozott parlamenti választásokon, amikor a jobboldal nem tudott kormányt alakítani.

Nikola Gruevszki volt kormányfő, a VMRO-DPMNE elnöke a kampányban többször elmondta: a választás arra mutathat rá, mennyire támogatja a lakosság a négy és fél hónapja hivatalban lévő balközép kormányt, és amennyiben az derül ki, hogy az SDSM-nek nincs kellő támogatottsága, újabb előrehozott választást kell tartani. Az előzetes eredmények beérkezését követően közölte:

a voksolás nem volt szabad és tiszta, számos rendellenesség történt, az állampolgárokat megfélemlítették.

Hozzátette: pártja panaszt tesz a választási bizottságnál a tapasztalt szabálytalanságok miatt.

A VMRO-DPMNE-n belül az utóbbi időben többen is felvetették, hogy Gruevszkinek le kellene mondania a pártelnöki tisztségről, ugyanis vezetésével meggyengült a jobboldal. A lemondás lehetőségére utalhatott maga az elnök is, amikor úgy fogalmazott: a rossz eredmények miatti felelősség legnagyobb részét a vezetőnek kell vállalnia.

Zoran Zaev kormányfő az előzetes eredmények megérkezése után kijelentette: az állampolgárok támogatják a Nyugat-barát kormány törekvéseit, és azt szeretnék, ha mihamarabb előrelépés történne az euroatlanti integrációban. A kampányban aláhúzta: a szociáldemokraták vezetésével Macedónia lesz a NATO harmincadik tagországa, és megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Brüsszellel.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .