Letartóztatták a legnagyobb horvát vállalat volt vezetőit

0
758

Nagyszabású akcióban letartóztatta a rendőrség Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor volt vezetőit. Az ügyészség azzal vádolja őket, hogy hamis pénzügyi jelentéseket fogadtak el és megtévesztették üzleti partnereiket, valamint Ivica Todoric tulajdonost jogellenesen juttatták haszonhoz és hiányos dokumentációt vezettek a vállalatnál. Todoric már korábban külfödre távozott.

Hétfőre virradóra 300 rendőr tartott házkutatást 60 helyszínen Zágrábban és eddig öt embert tartóztatott le. Ivan Crnjac volt ügyvezető pénzügyi alelnököt, Piroska Canjuga volt üzleti fejlesztési alelnököt, Ljerka Puljic volt ügyvezető alelnököt, valamint Tomislav Lucic és Damir Kustrak volt igazgatósági tagot.

A vállalat élén Ivica Todoric elnök állt, idősebb fia, Ante Todoric pedig alelnök volt a konszernben. Őket nem tudták őrizetbe venni, mert már hetekkel ezelőtt elhagyták az országot.

Sajtóértesülések szerint mindketten Londonban tartózkodnak.

Ivica Todoric ügyvédjein keresztül azt üzente: a horvát igazságügyi szervek rendelkezésére áll, amennyiben erről hivatalos értesítést kap.

A 2016-ban csődközelbe jutott cégcsoport Szlovéniában, Boszniában, Szerbiában és Magyarországon is érdekelt. Az Agrokoron belül mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret,

a cég éves árbevétele pedig eléri a horvát GDP 15 százalékát.

A PricewaterhouseCoopers (PwC) független könyvvizsgáló cég által nemrég elkészített konszolidált pénzügyi jelentésből ugyanakkor kiderült, hogy az Agrokor éveken keresztül meghamisította könyvelését úgy, hogy több banki kölcsönt is tőkeként könyvelt el, és ezzel félrevezette a pénz- és hitelminősítő intézeteket, amelyek a kozmetikázott pénzügyi jelentések alapján úgy ítélték meg, hogy a vállalat mindvégig hitelképes volt. Az Agrokor emiatt hitelspirálba került, és egyre csak nőtt az adósságállománya.

Todoric a horvát kormánytól kért segítséget, miután a bankoktól már nem kapott több hitelt. A horvát kormány megtagadta ugyan a pénzügyi támogatást, de a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex-Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi a rendszerszinten fontos vállalatok számára, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .