Letartóztatási parancs a volt elnök ellen

0
29

Egy argentin szövetségi bíró adta ki a parancsot Cristina Fernández de Kirchner ellen. Azzal vádolják, hogy akadályozta az 1994-ben a Buenos Aires-i zsidó központ elleni, 85 halálos áldozatot követelő merénylet ügyében folytatott vizsgálatot.

Cristina Fernández de Kirchner
Fotó: MTI/EPA/David Fernandez

Cristina Fernández de Kirchner 2007 és 2015 között volt Argentína elnöke. Hazaárulás miatt folyik ellene eljárás, amiért megállapodott Iránnal, hogy a zsidó központ elleni merénylet megrendelésével vádolt magas rangú iráni tisztviselőket az argentin bírák Teheránban hallgassák ki, miután ezt Buenos Airesben nem tudták megtenni.

A vád Alberto Nisman ügyész által 2015 januárjában írt jelentésén alapszik, akit

négy nappal később holtan találtak meg, golyóval a fejében

– a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett.

Argentína történelmének legsúlyosabb merényletében 1994. július 18-án felrobbantották az argentínai zsidó szervezetek Buenos Aires-i székházát. A támadásban 85 ember meghalt, több százan megsebesültek. A merénylet elkövetését máig sem vállalta senki, nem is tisztázták, de Izrael és a vizsgálattal megbízott argentin bírák Iránt vádolják.

Iránnal 2012-ben kötötték meg a paktumot, amelyet az ellenzéki tiltakozás ellenére a parlament is jóváhagyott. Az iráni parlament azonban nem fogadta el, és így nem is lépett életbe.

A nyomozás akadályoztatása miatt indított eljárást 2014-ben lezárták, majd 2017 elején újraindították. Az üggyel megbízott ügyész ezt azzal indokolta, hogy “bűnös tervet dolgoztak ki és valósítottak meg az iráni gyanúsítottak büntetlenségének biztosítására”.

Cristina Fernández de Kirchner, akit a bíró októberben hallgatott ki, “nagy bírósági botrányt” emlegetett. Azt mondta:

“Az üldöztetés célja, hogy megfélemlítsék az ellenzék tagjait.”

Kirchnert októberben megválasztották szenátornak, december 10-én kellene hivatalba lépnie. A letartóztatási parancs érvényesítéséhez előbb

a törvényhozásnak fel kell függeszteni a mentelmi jogát.

Ehhez a szenátus kétharmados többségére van szükség, amelynek rendkívüli ülését Mauricio Macri elnöknek kell összehívnia.

A bíró most elrendelte Hector Timmermann volt külügyminiszter és több más magas rangú vezető őrizetbe vételét is. A volt elnök ellen egyébként hűtlen kezelés és pénzmosás címén több más eljárás is folyamatban van.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here