Legyőzheti-e egy fizikatanár Orbán barátját?

0
1167

Előrehozott parlamenti és elnökválasztást tartanak ma Törökországban. Függetlenül attól, hogy ki nyer, az alkotmánymódosítás miatt sokkal szélesebb jogköre lesz az elnöknek. Az autoriter rendszert kiépítő Recep Tayyip Erdogant nehéz lesz legyőzni, erre egy fizikatanárnak van némi esélye.

Recep Tayyip Erdogan török elnök
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Tavaly áprilisban tartottak népszavazást az alkotmányról, akkor kis többséggel fogadták el, hogy a korábbinál is nagyobb hatalom összpontosuljon az elnök kezében: még a miniszterelnöki poszt is megszűnik. Új választást, amelyen már a nagyobb jogkörrel rendelkező elnököt választották volna meg,

jövő novemberben kellett volna tartani, Erdogan azonban áprilisban úgy döntött, hogy előre hozza idén júniusra.

Több oka is volt erre. Egyrészt, minél előbb élni akar a nagyobb hatalommal, másrészt fennállt a veszélye, hogy pártja, az iszlámista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja népszerűsége vészesen lecsökken, például a korrupció, a török líra mélyrepülése, az emelkedő infláció és a növekvő munkanélküliség miatt.

Erdogannak öt kihívója lesz: a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt jelöltje Muharrem Ince, egy nemrég alapított nacionalista párté Meral Aksener volt belügyminiszter, indul még a baloldali Dogu Perincek, az iszlámista Temel Karamollaoglu, és indul még a terrorizmus vádjával lassan két éve börtönben ülő kurd Selahattin Demirtas is.

Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első fordulóban, akkor július 8-án második fordulót tartanak, az első két helyezett között.

Az biztos, hogy

a 16 éve hatalmon lévő Erdogant nem lesz egyszerű megverni.

Sőt, ellenfelei attól tartanak, ha most győz, akkor a szinte teljhatalommal felérő új jogkörök miatt leválthatatlan lesz. Pártja ugyan elvesztheti abszolút többségét a parlamentben, de az alkotmánymódosításnak köszönhetően így is könnyen tud majd kormányozni, akár rendeletekkel is. Ahhoz egyébként, hogy az ellenzék alakíthasson kormányt, meg kellene egyezni a nacionalista, a baloldali, az iszlámista és a kurdbarát pártoknak is – vagyis erre elég kicsi az esély.

Muharrem Ince, az egyetlen esélyes kihívó
Fotó: MTI/EPA/Ziya Koseoglu

Az valószínű, hogy az elnökválasztáson Erdogan nem nyer az első fordulóban (bár nemzetközi megfigyelők szerint a tavalyi népszavazást is csalással tudta megnyerni, úgyhogy az ellenzéki most is ettől tart), a másodikban pedig várhatóan Ince (esetleg az egyetlen nő, Aksener) lesz majd az ellenfele. Neki viszont

csak akkor van esélye, ha maga mellé tudja állítani a kurdokat.

Ezért meg is látogatta Demirtast a börtönben.

Sokan hasonlították már össze Orbán és Erdogan rendszerét.
Fotó: MTI/EPA/A török elnöki hivatal sajtóirodája

Az ellenzéki jelöltek szerint egyértelmű: a törökök ma a demokrácia és a diktatúra közül választanak. Elemzők szerint viszont Erdogan mintha belefáradt volna a kampányba. Özgür Ünlühisarcikli, a German Marshall Fund ankarai igazgatója a Politicónak azt mondta, az az érzése, mintha nem is igazán akarna kampányolni. A civilben fizikatanár Ince kampánya viszont kifejezetten energikus és mozgósító volt.

Erdogant segíti viszont, hogy a 2016-os katonai puccskísérlet óta még inkább elnyomó rendszert vezetett be. A puccs mögött ő az Amerikában élő hitszónokot, Fethullah Gülent látta, aki olyan neki, mint a Fidesznek Soros György: bárki, aki bírálni meri Erdogant, az az elnök pártja szerint Gülen embere.

Arra hivatkozva, hogy vele állnak kapcsolatban, több mint 100 ezer embert bocsátották el,

a médiát pedig szinte teljesen uralma alá hajtotta a kormánypárt.

Sok újságírót le is tartóztattak. Az országban állandósult a szükségállapot, tízezrek kerültek börtönbe.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .