Lázár János kiakadt, amikor az Elios-ügyről kérdezték

0
1103
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A mindig összeszedett Lázár János gyakorlatilag összeveszett a Hír TV riporterével szokásos csütörtöki kormányinfóján. A miniszterelnökséget vezető minisztert az újságírók folyamatosan az Elios-ügyről kérdezték, amelyre azt mondta, hogy csak egy „lámpacsere” és egyébként is politikai ügy, illetve maga a vizsgálat is elfogult lehetett. 

Lázár Jánost érezhetően felkavarta, hogy a kormányinfó végén az újságírói kérdések nagy része az OLAF által feltárt visszaélésekre hivatkozott. A jelentésről azt mondta, hogy csak egy vélemény, illetve az érintett önkormányzatok ügye, és amúgy is meg kell várni az Európai Bizottság állásfoglalását. Saját szerepéről pedig úgy nyilatkozott, hogy a közvilágítási korszerűsítés ügyében sok emberrel egyeztetett, köztük külső szakértőkkel is.

A Hír TV riportere azonban nem hagyta annyiban a dolgot: arról is kérdezte Lázárt, hogy miért kommunikálja a kormány azt, hogy az OLAF-jelentéssel Brüsszel a választásokba akar beleszólni. Lázár erre úgy reagált, hogy nonszensz, hogy magyar állampolgárok feljelentése alapján magyar emberek készítették a jelentést. Többször is elmondta, hogy három, az EU-ban dolgozó magyar tárta a fel az állítólagos visszaéléseket, ezért meg kellene vizsgálni, hogy ők mennyire voltak elfogulatlanok. Lázár egyértelműen arra utalt, hogy nem voltak azok.

Később hozzátette, hogy önök, mármint

az újságírók csinálnak politikai ügyet egy „2008-as lámpacseréből”.

Mikor az újságíró arról beszélt, hogy a médiának pont az a feladata, hogy ilyen visszaéléseket tárjon fel, Lázár úgy reagált, hogy „ne vicceljen velem”. Arról beszélt, hogy csak azért foglalkozik a média a vizsgálattal, mert többek közt az ő nevét is bele lehetett keverni az ügybe.

A vita hevében még arra is utalt, hogy a Hír TV nem volt mindig ennyire kritikus a kormánnyal. Végül úgy vetettek véget az egyre inkább elfajuló szóváltásnak, hogy nem engedték, hogy még egy kérdést feltegyen a tévé riportere, hanem a kormánypárti Magyar Hírlap újságírójának engedték át az utolsó kérdés jogát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .