Lauder: Horthy egy szégyenletes antiszemita volt

0
902

Provokatívnak és megdöbbentőnek nevezte a Horthy Miklós kormányzó emlékére tervezett – a szervezők által időközben lemondott – misét Orbán Viktorhoz írt levelében a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke; válaszában a magyar miniszterelnök leszögezte: az ügy megszűnt létezni.

A Zsidó Világkongresszus elnöke úgy fogalmazott: az általa vezetett intézmény, amely hat kontinensen több mint száz zsidó közösséget képvisel, megdöbbenéssel és nagy csalódással értesült arról, hogy a Horthy Miklós emlékére tervezett január 27-i misén Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is felszólalt volna, éppen a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

Ronald Lauder provokatívnak nevezte a tervezett eseményt. Hozzátette, különösen zavaró, hogy egy magas rangú közjogi méltóság részvételével legitimitást adnak neki.

A Zsidó Világkongresszus elnöke a levélben szégyentelen antiszemitaként említette Horthy Miklóst, és úgy fogalmazott, hogy az általa a magyarországi zsidó közösségre szabadított terror lehetővé tette, hogy megfosszák őket jogaiktól és emberi mivoltuktól. „A zsidók százezreinek deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepét” pedig „sohasem szabad elfeledni és megbocsátani” – fűzte hozzá.

Az MTI kérdésére, hogy válaszolt-e a miniszterelnök a WJC-elnök levelére, és ha igen, mit, Havasi Bertalan jelezte, hogy egymondatos válasz született: a miniszterelnök január 25-i keltezésű levelében azt írta Ronald Laudernek, hogy az általa jelzett ügy már „megszűnt létezni”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .