A Lattmann-epizód a Botka-projekt utolsó felvonása?

1
1563
Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b) és Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje A demokratikus pártok együttmûködésérõl címmel tartott sajtótájékoztatón 2017. szeptember 25-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Lattmann Tamás megjelenése és megnyilatkozása az Egyenes beszédben reagálásra késztette az érintett pártokat. Ezek közül az MSZP, úgy tűnik, egy tagadással fűszerezett időhúzási taktikát választott.

Csak emlékeztetőül: Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV kedd esti Egyenes beszéd című műsorában váratlanul, az eredeti téma helyett arról beszélt, hogy 2016. decemberében már úgy volt, hogy ő lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Hivatalos megállapodás ugyan nem született, és ennek megfelelően hivatalos bejelentést sem hallhattunk, de a tárgyalások igen előrehaladott állapotban voltak. Lattmann szerint abban az időben folyamatosan kapcsolatban volt az MSZP vezetőivel, de a demokratikus ellenzék három másik pártja – a DK, az Együtt és a Párbeszéd – is csatlakozott a körvonalazódó megállapodáshoz.

Következtek az érintett pártok reagálásai: a Demokratikus Koalíció elismerte, hogy tavaly ősszel elkezdte az egyeztetést Lattmannn Tamás miniszterelnök-jelöltségéről, de Botka megjelenésével ez okafogyottá vált. A Párbeszéd a Független Hírügynökséggel tudatta, hogy nem kötött semmilyen Lattmann Tamás által emlegetett „paktumot”, az Együtt közlemény szerint ez a párt „soha, semmilyen formában nem vett részt megbeszélésen, egyeztetésen, de még magánbeszélgetésen sem.”

Természetesen a legérdekesebb a miniszterelnök állításban főszereplőként megjelölt MSZP reakciója. A párt nemes egyszerűséggel fogalmaz: Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született. Ennyi. Lenne. De megszólalt a pártelnök is a HVG-ben:

Molnár Gyula szerint soha nem hangzott el olyan felkérés, hogy Lattmann Tamás legyen a miniszterelnök-jelölt.

„Súlyos félreértésben van”, a magyar nyelvet nem érti megfelelően

– tette hozzá. Csak szakpolitikai együttműködésről volt szó.

Nem mellékes, hogy a HVG cikke kitér arra is, hogy Lattmann a csütörtökön bemutatkozó, Tarjányi Péter által létrehozott Magyar Progresszív Mozgalomban is részt vesz.

Tarjányiról azt írja, hogy

„mozgalmával az ellenzéki összefogás katalizátora akar lenni,

és afféle királycsinálóként határozott elképzelése van az egyéni körzetekben induló közös jelöltekről, valamint a közös miniszterelnök-jelöltről.”

Ilyen összefüggésben valaki akár egy „ördögi terv” részeként értékelheti Lattmann Tamás keddi színrelépését, amely Botka László eddig igen ellentmondásos miniszterelnök jelölti szereplését torpedózná végleg meg és küldené a szegedi polgármestert vissza a politikai provinciába.

De vajon így van-e? Mert az is elképzelhető, hogy

Botka kudarcos szövetségeskeresési kísérletei miatt a szocialisták lépéskényszerbe kerültek, amely talán előre menekülést is jelenthet.

Vezető testületeik igazolást látva az események ilyen alakulása miatt, akár le is cserélhetik jelöltjüket. És helyette mást jelölnek meg. Itt, úgy tűnik, két lehetőség kínálkozik: az időigényesebb megoldás, ha a saját soraikból választanak valakit. Azért, mert ezt a párttagsággal is el kell fogadtatni és ez minimum két hónap. Ha viszont, sürgetőbb az ügy, akkor egy külső jelöltet neveznek meg. Aki valószínűleg nem Lattmann Tamás lesz.

1 hozzászólás

  1. Hű,ha.Egyes u.n.ellenzéket támogató tv.csatornák mint pl.a Hír tv,ATV. valójában a regnáló FIDESZ csatornái.Már hónapok óta azt mesélik,hogy a kormányváltó pártok miért rosszak,a vezetőiknek mi a hibáik.A Botka,GyurcsánySoros stb.vezetök hibáiról szól a mese.Semmi arról,hogy mi a jó oldaluk,milyen a programjuk.Pl.mikor Kálmán Olgánál az egyik riportalany arról kezdett el beszélni,hogy a pártjának mi a célja-programja,mindjárt megszakitotta ….én azt kérdeztem hogy Botka helyett mást fognak jelölni miniszterelnöknek.A kérdezett vette a lapot.Havas Henrik felsorolta egy ujságból a Fidesz összes jó lépéseit a nyugdijasok iránt,csak azt felejtette el,hogy miért.Végezetül:A kormányt váltani akaró pártok sürgősen felejtsék el ezeket a médiákat,vagy ne álljanak szóban velük,ha a kérdezőik a Fidesz kottájából játszanak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .