Lapszem – 2018. február 8.

0
736

Eljött péntek, a hét utolsó munkanapja, ma az Abigélek és az Alexek ünneplik névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai lapok.

Andy Vajnát sejtik a kisvárdai fürdőberuházás mögött

A Magyar Nemzet arról ír, hogy milliárdokat kapott a Várfürdő fejlesztésére a kormánytól Kisvárda, mégis gyorsan szabadulna tőle. A város csúszdaparkot, vízi filmstúdiót, medencebővítést tervezett a fürdő területén. De alighogy elkezdődött a felújítás,

a város máris eladja a Várfürdő üzemeltetési jogát.

A nyertes huszonöt éven át birtokolhatja a jogot és kapja meg a fürdő bevételeit. A lap szerint a fürdő egy jóval nagyobb beruházás, a Cinemaqua része lehet. A projekt után Andy Vajna is érdeklődött.

Veszélyben Budapest arculata

Lehet, hogy mire elkészül az UNESCO végleges jelentése a budapesti világörökségi helyszínekről és az ezeket körülvevő úgynevezett védőzónákról,

már állni fognak a városvédők által kifogásolt épületek

– ezt mondták civil szervezetek képviselői a Népszavának.  Az UNESCO delegációja az elmúlt napokban vizsgálta a világörökség szempontjából fontos területeket és az ezekkel kapcsolatos fejlesztési terveket, hivatalos álláspontjuk megismerésére viszont még hónapokat kell várni.

Lépéskényszerben az ellenzéki pártok

A Magyar Idők szerint az Állami Számvevőszék által megbüntetett pártoknak a napokban meg kell keresniük az ÁSZ-t, és olyan intézkedési tervet kell benyújtaniuk, amely garantálja, hogy az ÁSZ szerinti gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek. Különben

az állami támogatásukat is felfüggeszthetik.

Egyre kevesebben fordulnak munkaügyi bírósághoz

A legtöbben a felmondások jogellenességének a kimondásáért fordulnak munkaügyi bírósághoz – írja a Világgazdaság. Tavaly az első fél évben több mint 7600 munkaügyi per fejeződött be a bíróságokon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .