Ma a Rómeók és a Tódórok ünneplik a névnapjukat. A Rómeó latin eredetű, a Romaeus név olasz formája. Jelentése: római, Rómába zarándokló. A Tódor görög-latin-német eredetű név, a Teodor magyar rövidülése. Jelentése: isten ajándéka. Itt a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Idők: Párton belüli forgatókönyv az MSZP megszűnésére

A választás után szűnjön meg az MSZP, és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa tovább a parlamenti munkát – a Magyar Idők szerint ebben a forgatókönyvben gondolkodnak olyan szocialista prominensek, mint Lendvai Ildikó vagy Puch László. A lap információi szerint az új formációban a szocialisták fia­talabb generációja, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Harangozó Tamás kapna főszerepet.

Népszava: Orbánék ügyvédje a buliblöffről

Irigylésre méltó kreativitással hárította át a felelősséget politikai ellenfeleire „az Orbán család ügyvédjeként” is emlegetett Bajkai István, aki a parlamenti választáson a Fidesz színeiben indul a főváros VI.-VII. kerületében – olvasható a Népszavában.

Terézváros és Erzsébetváros kormánypárti jelöltjével a Körúti Korzó helyi fideszes kiadványa közölt interjút. Bajkai ebben – a magyar nyelv szabályait kissé kifacsarva – kijelentette: „a bulinegyed egyike annak a számtalan problémáknak, amelyet a baloldal hozott létre, de nekünk fideszeseknek kell megoldanunk”.

Az aláírás nélküli interjúban Bajkai nem tért ki rá, de az úgynevezett bulinegyed felfutása a 2010-es évekre tehető. Márpedig Erzsébetvárosnak 2010 óta fideszes polgármestere van (Vattamány Zsolt), ahogyan a Terézvárosnak is (Hassay Zsófia), ráadásul 2010 óta Budapest főpolgármestere is kormánypárti (Tarlós István).

Magyar Hírlap: Nagyon sok gyereket ér inzultus a neten keresztül

Tízből kilenc gyermeket ért már incidens az interneten keresztül – derült ki a tegnap a Biztonságos Internet Napon, amelyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezett Budapesten. A Magyar Hírlap beszámolója szerint a tematikus nap célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Programjának keretén belül csaknem százharminc országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire.

Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója elmondta: a vállalat másodszor végzett felmérést az internethasználatról huszonhárom ország bevonásával, tizenhárom-tizenhét éves gyermekek körében. Az eredmény megdöbbentő: a magyar gyermekek majdnem kétharmadát érte már internetes inzultus, gonoszkodás, úgynevezett trollkodás vagy internetes zaklatás a kortársak részéről. A helytelen világhálós szokások miatt a magyar fiatalok számos mutatóban rosszabb helyezést értek el nyugat-európai kortársaikhoz képest.

Magyar Nemzet: Nyugdíjasok előtt haknizott Németh és Stefka

Másfél órán át fürdőzhetett kedvenc témáiban Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke egy kedd esti rendezvényen: akármennyit migránsozott, sorosozott, a 70-80 nyugdíjaskorú vendég bőszen bólogatott, nem akadt senki, aki a csúsztatásaira, félinformációira felhívta volna a figyelmet – írja a Magyar Nemzet. Igaz, erre szemmel láthatóan igény sem volt, mivel amikor például egy 17. kerületi férfi a ferihegyi repülőtér környéki zaj kapcsán vitába szállt a képviselővel, hamar csendre intette a hallgatóság.

Németh Szilárd kiteljesedésében Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója tökéletes partnernek bizonyult. Stefka azzal nyitott: szerinte ki kell mondani, Magyarország célkeresztben van – utalva ezzel Charles Michel belga kormányfő hétfői szavaira, aki arról beszélt, hogy akár a V4-ek kihagyásával is átalakítják az unió bevándorlási rendszerét. Németh Szilárd szerint megfenyegették a Visegrádi Négyeket; a tagállamoknak van joguk migránskérdésben dönteni. A belga miniszterelnök szavainak okát kutatva azonban meredek magyarázatot adott: szerinte a kormányfő a belgákat gyötrő kollektív lelkiismeret-furdalást próbálja enyhíteni ezzel azért, mert gyarmattartóként több millió embert pusztítottak el Kongóban. Nem úgy mi, magyarok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .