Lapszem, 2018. április 21.

0
728

Ugyan szombat van, de még nem teljesen jött el a hétvége, a mai ugyanis munkanap. A Konrádok ünneplik a névnapjukat, mi pedig ma is megnéztük, miről ír a nyomtatott sajtó.

Varga: Változatlanok a célok

A Világgazdaság Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédéről tudósít, aki azt mondta: a gazdaságpolitikai célok változatlanok maradnak, így a fő célok közé továbbra is az

évi 4 százalék körüli növekedés,

a stabil pénzügyi alapok fenntartása, az államadósság csökkentése, az államháztartási hiány további mérséklése, a munkanélküliség csökkentése és a teljes foglalkoztatás megvalósítása tartozik.

Még nem dőlt el, lesz-e önálló egészségügyi minisztérium

Nagy a nyüzsgés a negyedik Orbán-kormány egészségpolitikája körül, írja a Népszava. A hírek szerint sokféle koncepció készül, de még nem tudni, hogy önálló minisztériumot kap-e a terület. A lap úgy tudja, hogy

Orbán még nem döntött az új kormány végleges struktúrájáról,

és csak ezután derülhet ki, ki melyik területet irányítja majd, de a lap úgy tudja, Novák Katalin az egyik legnagyobb esélyes.

Évtizedekig utalja a pénzt a NAV

A Magyar Idők arról ír, hogy egy rövid számsor egyszeri megadásával akár

nyugdíjaskorukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők.

Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az illető meg nem változtatja a címzettet. Tavaly egymillió adófizető 4,4 mil­liárd forintot ajánlott fel egyházaknak, a legtöbb pénzt a katolikus, a református és az evangélikus egyház kapta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .