Lapszem – 2018. április 13.

0
1073

Ma az Idák ünneplik névnapjukat. Az országban több helyen várható zápor, zivatar. Péntek 13-a van, de a lapszemle szerencsésen megérkezett:

Magyar Hírlap: Hamis tanúzás miatt is eljárás folyik Czeglédy ellen

A Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás gyanújával 2016 óta folytat eljárást Czeglédy Csaba cégének, a Human Operator Zrt.-nek egy 2006-ban történt üzletrészvásárlása kapcsán – írja a Magyar Hírlap. Egy szállodáról van szó, amit kilencvenegymillió forintért értékesítettek Czeglédyék, de az adásvétellel kapcsolatos okiratok között nem tüntettek fel egy kétszázhárommilliós tagi kölcsönt. A nyomozás arra irányul, hogy hova tűnt ez a pénz – írják. 

Népszava: Milliárdokat vesznek el a kórházaktól

A kampányban még öntötte a pénzt kormány az egészségügybe, most pedig visszaveszi, amit tud – írja a Népszava. A kórházi főigazgatókat egy nappal a választás után már arról értesítették, hogy tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak a számlájukon lévő, „kötelezettséggel nem terhelt” maradványösszegeket. Pedig a kórházak működtetéséhez évtizedek óta hiányzik egy-két havi finanszírozás, az év végi konszolidáció után február végén ismét 23 milliárd forint volt a kórházak adóssága – írja a lap.

Magyar Idők: MEHI-ügyvezető: a megtakarítási célok eléréséhez léptékváltás szükséges

Jó úton indult el a kormány az energiahatékonyságot növelő programjaival, ám a megtakarítási célok eléréséhez léptékváltás szükséges – mondta Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) ügyvezető igazgatója a Magyar Időknek. Arról beszélt, hogy mivel a lakosság a legnagyobb energiafogyasztó, így az épületek korszerűsítése elengedhetetlen. Ahhoz, hogy ne öregedjen tovább az épületállomány, évi 80-100 ezer lakásnak kellene átesnie komplett energetikai felújításon, de ehhez rugalmasabb rendszerre lenne szükség. A legnagyobb gondnak azt tartja, hogy nincs átjárhatóság az egyes lakossági energetikai korszerűsítési programok között. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .