Lapszem – 2018. 05. 17.

0
968
Forrás: mszp.hu

Ma a Paszkálok ünneplik a névnapjukat. A Paszkál a héber eredetű latin Paschalis név rövidülése, jelentése: húsvéti. Olvassa el, hogy mit olvastunk a még megmaradt országos napilapokban!

 

Magyar Hírlap: Szanyi Tibor felszámolná, becsukná az MSZP-t

Lázadás készül az MSZP-ben, a sporttagozat arra szólította fel a párt korábbi vezetőit, ne vállaljanak szerepet a közeljövőben – olvasható a Magyar Hírlapban. A pártvezetést ez nem zavarja, ők amerikai típusú konvención választanának régi-új elnököt. Eközben Szanyi Tibor azt mondta, felszámolná az MSZP-t.

„Húszan voltunk a párbeszédesekkel együtt, és mint valami megtűrt, lesajnált, orron pöckölt mostohatesó, úgy tébláboltunk a Parlamentben. Borzalmas volt látni, ahogyan a szembe jövő, nagy garral közlekedő fideszesek lesajnálóan néznek ránk és csak röhögnek rajtunk” – ezt írták a Zoom.hu szerkesztőségének nevük elhallgatását kérő megyei elnökök a szocialista pártból. A legélesebben az MSZP sporttagozata nyilvánított véleményt, amelynek vezetője Vincze Géza, a Ferencváros labdarúgó csapatának egykori edzője. Ennek lényege, hogy noha bő egy hónap eltelt a választás óta, a szocialista párt szervezetei szinte bénult állapotban vannak, ám markáns kritika és/vagy a szimpatizánsok számára elérhető iránymutatás egyáltalán nem fogalmazódott meg az újabb kudarc után.

Népszava: Az EU-nak is gyanús a magyar útlevélbotrány

Az Európai Bizottság sem nézi jó szemmel, hogy komoly biztonsági hiányosságai vannak a magyar útlevélkiadási rendszerben. Az Unió ezért információkat kér a magyarországi hatóságoktól az állítólagos útlevélcsalásokkal kapcsolatban.

Elvárjuk, hogy az illetékes nemzeti hatóságok alaposan kivizsgálják az állampolgárság megszerzéséhez fűződő állítólagos csalásokat vagy bűncselekményeket. A tagállamoknak el kell végezniük a megfelelő biztonsági vizsgálatokat is — nyilatkozta a Népszavának Christian Wigand, a testület jogérvényesítésért is felelős biztosának, Vera Jourovának a szóvivője. Azt is megjegyezte, hogy tisztában vannak a sajtóban megjelent állításokkal, amelyek szerint a magyar határőrizeti rendszernek komoly biztonsági hiányosságai lehetnek.

Lapunk arra volt kíváncsi, hogy aggasztják-e az uniós ellenőrző és végrehajtó testületet az amerikai hatóságok által feltárt és szóvá tett magyarországi útlevélcsalások, mivel az okmány birtokában lévő személyek nem csak az Egyesült Államok területére léphetnek be vízum nélkül, hanem a schengeni övezetben is szabadon mozoghatnak.

Magyar Idők: Többfrontos támadás Magyarország ellen

Újabb politikai támadásokat intéztek az Európai Parlament bizottságai Magyarország ellen. Az elmúlt két napban két testület is elítélte hazánkat. Felrótták a Stop, Soros! törvénycsomagot, a lex CEU-t, de még azt is, hogy „Magyarország alkotmányában elavult a család fogalmának konzervatív meggyőződésen alapuló meghatározása” – olvasható a Magyar Időkben. Brüsszel a migránsok befogadása mellett az azonos neműek házasságának elfogadását is rá akarja erőltetni Magyarországra – derült ki az Európai Parlament női jogi és esélyegyenlőségi (FEMM) szakbizottságának keddi ülésén. A testület a Sargentini-jelentéshez kapcsolódóan egy hazánkat elítélő határozatot fogadott el, amelyben egyebek között azt is rögzítik, hogy „Magyarország alkotmányában elavult a család fogalmának konzervatív meggyőződésen alapuló meghatározása”, és sürgetik a normálistól eltérő szexuális irányultságú emberek jogainak kiterjesztését.

A FEMM ülésén történtekre Morvai Krisztina EP-képviselő hívta fel lapunk figyelmét, ő jelezte azt is, hogy a szakbizottság aggódik a külföldi forrásokban részesülő szervezetek átláthatóságáról szóló jogszabály és az úgynevezett Stop, Soros! törvénycsomag miatt is, mondván ezek „negatív hatást gyakorolnak a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) működésére, ideértve számos olyan szervezetet, amelyek a nők, az LGBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) emberek jogaival, valamint a migránsok, menekültek, menedékkérők jogaival foglalkoznak, és amelyek „kulcsfontosságúak az emberi jogok védelme és a társadalom haladása szempontjából” – közölte a FEMM állásfoglalására nemmel szavazó Morvai Krisztina.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .