Lapszem – 2018. 04. 12.

0
736

Ma a Gyulák ünneplik a névnapjukat.  A Gyula magyar eredetű név, méltóságot jelölő név, a nádor elődje. Olvassa el, hogy mit olvastunk a megmaradt országos napilapokban!

 

Magyar Hírlap: Feszültség a Mazsihiszben

Váratlanul lemondott tisztségéről Frölich Róbert országos főrabbi. Döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt években a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, azaz a Mazsihisz olyan irányba mozdult el – nem kismértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával –, amely egyre távolabb kerül mindattól, amit ő képviselt és képviselni akar a jövőben is – olvasható a Magyar Hírlapban.

A Mazsihisz rövid közleményben reagált. Mint írták, közgyűlésük nemrég meghatározó többséggel erősítette meg az új stratégiát, amely a „változó világra nyitott, sokszínű magyar zsidó közösség építését célozza meg”. Márpedig a legfőbb döntéshozó testület határozatát mindenkinek tudomásul kell vennie. „Valljuk, a több mint százötven éves múltra visszatekintő magyar neológ mozgalom számára a hagyományok továbbvitele mellett az állandó megújulás az egyik legfőbb erény, ezen az úton, a megújulás és a befogadás útján kell továbbra is haladni”.

Népszava: Ellentmondó hírek Simicska portfóliójáról

Egymásnak ellentmondó hírek terjednek arról, mikor dől el a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió sorsa. A Népszavához eljutott leginkább pesszimista információ szerint akár az év végéig is elhúzódhatnak a tárgyalások, de hallottunk olyan verziót is, hogy – legalábbis a Magyar Nemzet újraindításáról – már a jövő héten megállapodás születhet

A fideszes kétharmadot hozó parlamenti választás után Simicska Lajos alaposan leépítette médiaportfóliáját. A Lánchíd Rádió kedden éjjel elhallgatott, a Magyar Nemzet szerdán jelent meg utoljára, a Heti Válasz némi haladékot kapott, hogy befektetőt találjon. Az LMP-s Ungár Péter megerősítette, hogy mindhárom sajtóorgánumra vételi ajánlatot tett.

Rejtély, hogy Simicska az üzleti pozícióját is rontva miért zárta be a Magyar Nemzetet, ha valóban kész eladni, és nem akar végleg lakatot tenni a szerkesztőségre. Simicska környezetéből azt a kevéssé kielégítő tájékoztatást kaptuk: fontos szempont volt, hogy a munkatársak megkapják a végkielégítésüket. Az előfizetői díjakat mindenesetre visszafizetik.

Magyar Idők: A Stop Sorossal kezd az új parlament

Négy héten belül, május 7–8-án alakul meg az új Országgyűlés, amely az elsők között a Stop, Soros! törvénycsomagról és az ország 2019-es költségvetési tervéről fog tárgyalni – értesült a Magyar Idők. A dátum pontosan megfelel az Ország­gyűlés házszabályának, amely szerint az újonnan megválasztott parlamentet a köztársasági elnök a választást követő egy hónapon belüli időpontra hívja össze.

Közben megkezdődött a kormányalakítás folyamata, amely végeredményben nagyrészt új személyekből álló, új szerkezetű kabinetet fog eredményezni. Az új kormány politikai programja négy alappilléren – a versenyképességen, a munkaalapú társadalmon, a demográfián és a nemzeti identitás kérdésén – alapul.

A névsort az esküt megelőzően a miniszterelnök ismerteti, az ellenzék részéről addig megjelenő találgatások, kiszivárogtatások a zavarkeltést szolgálják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .