Lapszem – 2017. szeptember 12.

0
16

Ma Mária napja van. Esős, őszies idő várható, már itt is van a lapszemle. Vegyék, vigyék!

Magyar Idők: Igazságot tennének a disszidens árvák ügyében

A Kádár-korban szétszakadt családok kárvallott gyermekeinek nyújtana igaz­ságtételt az Oikosz Alapítvány – értesült a Magyar Idők a szervezet kuratóriumának elnökétől.

Nagy Ervin felidézte: a kommunizmus idején számos – korabeli szóhasználattal élve – disszidens hagyta el az országot, a családtagok azonban nem tudtak minden esetben együtt nyugatra szökni. Az itthon maradtakat – vagy itthon ragadtakat – a hatalom ellenségesen kezelte, a gyermekek pedig nem örökölhettek külföldön élő szüleik után. Történészek szerint több ezresre tehető az efféle „félárvaságra” jutott és vagyonukból kiforgatott emberek száma.

Népszava: Az ezüst is csúnyán csillog

Továbbra is elkeserítőek a magyarországi öngyilkosságokra vonatkozó adatok: az Európai Unión belül hazánkban a második legmagasabb az öngyilkosságot elkövető emberek aránya –idézi a Népszava az Eurostat legutóbbi jelentését. Az első helyen Litvánia áll, az országban 100 ezer lakosra 32 öngyilkosság jutott. Magyarországon – holtversenyben Lettországgal és Szlovéniával – ez a szám 19-et tett ki. Az uniós átlag 11.

Az egyik legnagyobb kihívást az időskori öngyilkosság jelenti, de a fiatalabb korosztály is érintett: a statisztikák szerint hazánkban a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget önkezűleg az életének. Az öngyilkosság az egész világon kiemelt egészségügyi probléma, a WHO adatai szerint évente 877 ezer ember menekül öngyilkosságba. A háttérben rendszerint valamilyen kezeletlen pszichiátriai zavar (depresszió, személyiségzavar, szerfüggőség) húzódik.

Magyar Nemzet: 900 millió forintot irányított át Orbán a közszférából az egyházakhoz

A közszférától az egyházakhoz irányított át forrásokat Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban elrendelte: a költségvetésben 900 millió forintot csoportosítsanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára. Így a Miniszterelnökség 20 milliárd forintos céltartalékából az Emberi Erőforrások Minisztériumához vándorolt át a közel egymilliárd forint.

„Nem aprópénzről van szó, iszonyúan égető hiányok vannak a közszférában. Az egyházi intézményekben ezzel szemben, a többiekhez képest, elfogadható a helyzet” – mondta a Magyar Nemzetnek Földiák András. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy évről évre csökken azoknak a száma, akiknek bérkompenzáció jár a közszférában, ezért nincs szükség az idei büdzsébe betervezett 20 milliárd forintra, de így is számos más területen fel lehetne használni a szóban forgó 900 millió forintot.

Magyar Hírlap: Finomítanak a megfigyelési szabályokon

Az adatvédelmi hatóság jelzése miatt mégsem kötelezné a szállásadókat a belügyi tárca a magyar állampolgárságú vendégek igazolványainak rögzítésére

Mégsem kellene másolatot készíteniük magyar állampolgárságú vendégeik igazolványairól a szálláshelyeknek, az erről szóló rész ugyanis kikerült a Belügyminisztérium által készített, a „belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló” előterjesztés-tervezetből – értesült a Magyar Hírlap. Ismeretes, az ellenzéki sajtóban a napokban öles címekkel jelent meg a hír, hogy a kormány „szorosabb ellenőrzés alá vonná az állampolgárokat”.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here