Lapszem – 2017. október 9.

0
916

Ma Dénes napja van, ráadásul hétfő, a hét első napja. És itt a friss, ropogós lapszemle. Vegyék, vigyék!

Magyar Idők: Hatvanmillió afrikai fenyegeti Európát

Mérvadó nemzetközi tanulmányok szerint százmilliós tömegek kelhetnek útra a következő évtizedekben – olvasható a Magyar Időkben. A NATO- és ENSZ-jelentések pedig azzal számolnak, hogy Fekete-Afrikából 2020-ig 60 millió migráns veszi útját Európa irányába. Századunk közepéig készített előrejelzésében az Egyesült Királyság kormányzati dokumentuma hosszabb távon akár félmilliárd ember elvándorlását vetíti elénk. A problémára belátható időn belül nincs megoldás az elemzések szerint.

Az egyik legnagyobb globális kihívásként említi a tömeges migrációt több közelmúltban készült elemzés is. A NATO, az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma, valamint a Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár által vezetett svájci székhelyű Global Humanitarian Forum (GHF) által jegyzett tanulmányok szerint több tíz millió ember fogja elhagyni lakóhelyét az előttünk álló évtizedekben.

Népszava: Csalódott a Momentumban a fő támogató

Elvesztette a Momentum iránti szimpátiáját a Graphisoft elnöke, aki nagyobb összeggel támogatta az ellenzéki pártot – idézi a 168 Órának nyilatkozó Bojár Gábort a Népszava.

A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől. Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét – nyilatkozta. Bojár az Együtt által favorizált Új pólus szövetséget támogatja, amiben a fiatalabb kisebb demokratikus pártok vesznek részt.

Magyar Hírlap: 2018 tisztítótűz lesz a baloldal számára

Az önálló indulás révén a 2018-as választás során egyértelművé válhat, mely pártok életképesek, s melyek nem rendelkeznek valós támogatottsággal – mondta a Magyar Hírlapnak Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Hozzátette, kiélezett lesz a verseny.

„Mivel már az ellenzéki pártok sem bíznak igazán a 2018-as választási győzelmükben, az egyéni érdekeiket tartják szem előtt, a lehető legtöbb mandátum megszerzése és az önálló frakció létrehozása a céljuk” – vont mérleget a múlt hét fejleményeit értékelve Deák Dá­niel, a Nézőpont Intézet elemzője. A szakember kifejtette: ezt a célt egy 2014-hez hasonló baloldali összefogás több párt számára elérhetetlenné tenné és úgy járnának, mint akkor a Demokratikus Koalíció (DK), amelynek politikusai független országgyűlési képviselőként jelenleg sokkal kevesebb jogosítvánnyal bírnak a frakcióval rendelkező társaiknál.

Deák úgy fogalmazott, az önálló indulás révén a 2018-as választás tisztítótűz lehet a baloldalon, egyértelművé válhat, hogy mely pártok életképesek, és melyek nem rendelkeznek valós támogatottsággal. A balliberális oldalon az önálló bejutásra jelen pillanatban az MSZP mellett a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak van esélye.

Magyar Nemzet: A haveri céhek jártak jól

Ha a gazdasági észszerűséget vesszük alapul, nehéz eldönteni, milyen szempontok alapján dönti el a kormány, melyik nagyvállalatnak ad támogatást, és melyiknek nem. Így az sem világos, hogy milyen objektív kritériumok alapján nyújt az egyik cégnek arányaiban nagyobb támogatást, mint a másiknak.

Pedig jó lenne tudni, hiszen közpénzekről van szó. A Magyar Nemzet 27 egyedi kormánydöntés alapján kötött szerződést kért ki közérdekű adatigénylés formájában a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, ezek közül választottunk ki néhány olyat, ahol különösen tetten érhető az aránytalanság.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .