Lapszem – 2017. november 30.

0
713

Az András a görög Andreasz névből származik, melynek jelentése férfi, férfias. András napjához számos népszokás kötődik, ezek főleg a párválasztáshoz, házasodáshoz kapcsolódnak. Palócföldön a lányok András napján rejtettek el egy almát az eresz alá, amit Borbála napján megfordítottak, majd magukkal vittek a templomba. Ha útközben valaki megszólította őket, úgy a babona szerint annak a fia vagy rokona lesz a férjük. Már itt van a lapszemle.

Népszava: Az EU-ban csökken a rezsi, nálunk nem

Egy év alatt átlag 6,3 százalékkal csökkent az uniós tagállamok lakossági gázára – idézi a Népszava a 2017 első fél évi adatok alapján az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatait. Míg a nemzetközi tőzsdék megfeleződése közepette a tarifa nálunk három éve nem változott, a horvátok közel húsz százalékot vágtak. Igaz, a románok és a bolgárok után a mi díjunk még így is a harmadik legkedvezőbb. Az észtek ellenben 21 százalékos emeléssel szembesültek. A termék az eleve háromszor annyit fizető svédeknél szintén kiugróan drágult. Így a vásárlóerő-kimutatások szerint rájuk a fűtés EU-szerte kiemelkedő terheket ró. A cechet a legkönnyebben a luxembourgiak állják.

Az áramár szintén mérséklődést mutat: átlag fél százalékost. A mi szintén változatlan tarifánk mellett az olasz díj több mint tíz százalékkal esett, Cipruson viszont több mint ötödével nőtt. Bulgária és Litvánia után itt is bronzérmesek vagyunk. A dánok közel háromszor többet fizetnek nálunk. Jövedelmükhöz képest a finneknek a legkisebb, a németeknek a legnagyobb teher a csekk befizetése.

Magyar Idők: A gyűlölet karmestere

Ron Werber a gyűlölet karmestereként vált ismertté vagy inkább hírhedtté, amikor 2002-ben az MSZP választási kampányának vezetőjeként megismertette a magyar társadalmat az addig hazánkban ismeretlen valódi, professzionális gyűlöletkampánnyal – olvasható a Magyar Időkben. Nem utolsósorban pedig minden előrejelzés ellenére győzelemhez segítette az állambiztonsági múlttal rendelkező Medgyessy Pétert.

Az izraeli szakember akkor sem rejtette véka alá, hogy fontos fegyvernek tartja a negatív kampányokat, ezért állandó nyomás alá helyezte a Fidesz-kormányt, elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, így közvetve az egész társadalmat. Ő dolgozta ki például azt a stratégiát, hogy a kettős állampolgárságnál jóval kevesebb jogkört biztosító kedvezménytörvényt olyan életveszélyes jogszabálynak állítsák be, amely 23 millió román elözönlésével fenyegeti az országot. Werber nevéhez fűződik a MSZP szavazói­nak hergelése Kövér László „köteles beszédére” hivatkozva, és ő nevezte a Fideszt fasiszta, paranoid bandának.

Magyar Nemzet: Elmaradhat a szocialisták hétvégi kongresszusa

Felmerült az MSZP-n belül, hogy elmaradhat a párt december 9-ére, azaz jövő szombatra tervezett kongresszusa. A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a nagyszabású rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni. Nincs még megállapodás a 106 egyéni jelöltről, és – mint már kiderült – országos listát sem akarnak addig állítani, amíg nem jutnak valahogyan dűlőre a Demokratikus Koalícióval. Mindemellett borítékolható lenne a komoly vita, a kongresszusi küldöttek ugyanis joggal várhatnák, hogy néhány hónappal a választások előtt tisztán lássanak: az MSZP egyáltalán milyen konstrukcióban indul el a választásokon, kikkel és hogyan működik együtt.

Magyar Hírlap: Üdvözli a szakma a második nyelvvizsga megszerzésének támogatását

Mindent, ami az idegen nyelvek tanulására biztat, csak helyeselni tudunk, azt a tényt pedig külön üdvözöljük, hogy ezúttal a másodikként tanult nyelvekre is vonatkozik a rendelkezés – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a kormány nyelvvizsga-támogatásra vonatkozó döntése kapcsán.

Ismert, a kabinet jövő januártól megtéríti az első nyelvvizsga díját minden harmincöt év alatti fiatalnak. November közepén azonban Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár már azt közölte, hogy a visszatérítés akkor is igényelhető lesz, ha már akár több nyelvvizsgával is rendelkezik valaki. Ezt a döntést úgy indokolta, ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál, tanuljanak további nyelveket. A finanszírozás mértéke maximum 34 500 forint lesz diákonként.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .